Lelkek

Polcz Alaine

 

 

Dr. Polcz Alaine (Kolozsvár, 1922. október 7. – Budapest, 2007. szeptember 20.) magyar pszichológus, írónő, a tanatológia (a halál és gyász kutatása) magyarországi úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom, majd alapítvány életre hívója, Mészöly Miklós felesége.

19 évesen, a II. világháborúban megsérült, a klinikai halál állapotába került. Ez az élmény egész életén nyomot hagyott. 1949-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, pszichológia szakon. Ugyanebben az évben ment férjhez Mészöly Miklós íróhoz, akivel házassága 2001-ig, Mészöly haláláig tartott.

Pályája kezdetén elmebetegekkel folytatott művészeti terápiát, később játékdiagnosztikával foglalkozott. 1970-től a Tűzoltó utcai II. számú Gyermekklinikán dolgozott, ahol a nagyon súlyos beteg és haldokló gyermekek és hozzátartozóik pszichológusa volt. 1976-ban Magyarországon elsőként hozott létre klinikai osztályon játszószobát, illetve külön szobát a szülők számára. 1991-ben hozta létre a Magyar Hospice Alapítványt.

Számos könyve foglalkozik a halál problémakörével, ezen kívül a pszichológiával, életvezetési kérdésekkel, a hozzá közel állókkal, az esszétől a regényig terjedő műfajban.

Forrás: wikipédia

 

 

NetLand