Lépéseim koppanása

Berzsenyi síremléke

Halálának 182. évfordulóján avatták fel és koszorúzták meg a Somogy megyei Niklán szombaton a település egykori polgára, Berzsenyi Dániel síremlékét.

Az 1776-ban a Vas megyei Egyházashetyén született költőről Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a megemlékezésen azt mondta: felnőtt éveiben a niklai birtokai irányítása mellett elmélyülten foglalkozott az irodalommal. Ennek eredményeként mintegy 600 oldalnyi vers és értekező próza maradt ránk. "Berzsenyi versei fölött töprengve valóban lehet olyan érzésünk, mintha ez a költészet egyenesen ebből a szelíd, idilli dunántúli tájból nőtt volna ki". A Berzsenyire olyannyira jellemző mélabú, "de ezzel együtt a szenvedélyes, tüzes nekibuzdulások, a hazáért való aggodalom és a magány keresése" adják ennek a páratlan költészetnek az esszenciáját - jellemezte az írószövetség elnöke. 

A költő Nemcsak Niklának, Somogynak, Egyházashetyének jelent sokat, hanem az országnak is, "mindazoknak, akiknek a magyarság, az irodalom, a kultúra jelent valamit". A megújult síremlék akár zarándokhely is lehet, talán nem lenne haszontalan, ha minden somogyi diák életében egyszer legalább eljutna Niklára, és megtekintené az emlékházat, a könyvtárat és a síremléket - vélekedett Szakály Sándor történész, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke. 

(MTI)

 

 

 

 


NetLand