Setét csöbrök s olcsó székek között

Átballagok nyugodtan: odabenn

Bágyadt gázlángok égnek csendesen.

Várnak lehajtott fők, gyűrt kézelők

S a falra pingált ó, fekete rózsák.

Körül szomorú déli zaj csörög.

Jó nékem ez a zaj s e sok setét dolog.

A lelkem, a lankadt, fekete rózsa

Szelíden hervad itt... és elborongva

Egy kicsi, vézna testre gondolok,

Mely már halott, s arra: mi vár reám?

S mivégre ezek a beteg dalok?

Sírj, déli zaj... Egy kopott diák, szembe,

Beszél társának jó parókiákról,

Hűs erdők alján, e Babilontól távol.

S falusi temetők jutnak eszembe,

Poros akácok s kis, poros katedrák,

Ahol majd tanítgatnak s pipázgatnak csendbe...

S az én sorom? Néhány szomoru lánynak

És fáradt úrnak megtetszik a lelkem

Egy-két percre; s unottan és betelten

Eldobnak, s hűs klasszikusokra vágynak.

Lám, egyedül maradok veletek,

Ti gyűrött kézelők és gyűrött vágyak...

Setét csöbrök s olcsó székek, szeretlek.

Öreg barátként válok tőletek,

És félszeg bútok lelkemen remeg,

Míg furcsa szavakat ötvözök: ékszereknek,

Hogy e bús kösöntyűkkel halk, ifjú dalaim

Menjenek, sírjanak és haljanak meg...