Lépéseim koppanása

0-ás kilométerkő

Emléktáblát helyeztek el Borsos Miklós 0-ás kilométerkő szobránál Budapesten az I. kerületi Clark Ádám téren, a Kossuth-díjas szobrászművész születésének 110. évfordulója alkalmából. A 110 éve született Borsos Miklós (1906-1990) szobrász, grafikus és éremművész egyik legismertebb alkotása a 0-ás kilométerkő szobor, amely a Budapestről induló főutak kezdőpontját szimbolizálja.

Az esemény szervezője a Borsos Miklós és Kéry Ilona Alapítvány és a Borsos Miklós Baráti Társaság. Az alapítványt képviselő Bayer Ilona az ünnepségen elmondta: az emlékévben rendezvények, kiállítások sorozatával emlékeztek a hazai művészeti élet egyik legjelentősebb 20. századi alkotójára. Elmondta: a budai Várban az Úri utca 6. szám alatt lévő emléklakásban működik a Borsos Miklós és Kéry Ilona Alapítvány, amelynek egykori elnöke, Fertőszögi Erzsébet - aki már nem érhette meg a mostani alkalmat - kezdeményezte a Borsos Miklós által tervezett 0-ás kilométerkő szobor megjelölését alkotója nevével, ugyanis ez is egyike azoknak a köztéri alkotásoknak, amelyeket a művész nem szignált, hasonlóan sok más köztéri alkotásához.

Az évforduló alkalmából a szobor mellé elhelyeztek két táblát - két nyelven, magyarul és angolul -, amelyen feltüntették az alkotó nevét és a szobor funkcióját. A mészkőtáblákat Kampfl József szobrászművész készítette és adományozta a Budavári Önkormányzatnak. Kampfl József "hosszú éveken keresztül szakmai kapcsolatban állt Borsos Miklóssal, aki szobraihoz gyakran az ő közreműködésével kaphatta meg a legszebb köveket, amelyekből csak ki kellett bontani a csodá Borsos Miklós özvegye, Buba felkérésére ugyancsak Kampfl József készítette el a művész Farkasréti temetőben felállított síremlékét. "A mai napon az általa adományozott két mészkőtábla ünnepélyes átadása közös tisztelgés Borsos Miklós személye, alkotói szellemisége előtt" - mondta.

Fertőszögi Péter művészettörténész felidézte: a szobor - bár 1971-ben elkészült - 1975-ben került a helyére. "Borsos Miklós ezzel az alkotásával is újat tudott mutatni" - mondta, hozzátéve: a szoborban - azon túl, hogy a kilométereket jelzi -, "megtalálható az a mag, az az origó, amely Borsos Miklós egész természetelvű, a nonfiguráció határán járó szobrászatát, egész világnézetét jellemezte". A szobor egyben a magyar köztéri szobrászatnak az egyik legszebb, természeti környezetbe ágyazott jelképe - mondta. A Budavári Önkormányzat nevében a táblákat avató Nagy Gábor Tamás a kezdeményezést és a felajánlást megköszönve felidézte: 2014-ben hozta rendbe a területet az önkormányzat, a szobor kiemelkedő helyet foglal el a téren, és - az akkori terveknek megfelelően - az innen induló utak irányát is jelzik a szobor körül. Kiemelte: az emléktábla méltó jel arra, hogy mindenki tudja, mit lát, és kinek az alkotása áll itt, "ezen a kitüntetett ponton". Mint mondta, az ünnepi megemlékezés folytatódik az Úri utcai Borsos Miklós Emléklakásban, ahol Miklós-napon hagyományosan barátai, egykori tanítványai, tisztelői emlékeznek a művészre. A megemlékezésen közreműködik Győrffy Gergely hegedűművész, Reiter Boglárka és Eveline Meier, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedű szakos hallgatói. Az esemény házigazdája Czigány György.

(MTI)

NetLand