Bár tudnám, hová
Zene

Pünkösdi Balassi-hangverseny

Pünkösdi Balassi-koncertet tartanak pénteken délután a belvárosi (pesti) ferences templomban, ahol Balassi zenébe foglalt versei mellett a 16. századi magyar költő által ihletett művek is elhangzanak.

Molnár Pál újságíró, a koncert szervezője  elmondta: a Misztrál Együttes, a törökbálinti Cantabile Kórus, Kósa Zsolt és Koncz László fellépésével tartandó koncerten ősbemutatóként Kulcsár Ferenc Balassi Bálint utolsó éneke című versét is bemutatják Szűts Istvánnak, a Kormorán együttes billentyűsének megzenésítésében. A darabot Kósa Zsolt énekli majd a belvárosi ferences templomban. Az eseményen felszólal Tokár János plébános, Bátor Botond pálos szerzetes, volt tartományfőnök és Molnár Pál, a Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díj alapítója. A pünkösdi koncert ceremóniamestere Császár Angela Jászai Mari-díjas színésznő lesz.

Az első pünkösdi Balassi-hangversenyt tavaly rendezték meg a templomban, akkor három Balassi-kardos költő írt verset az alkalomra. "Karácsony és húsvét mellett a harmadik nagy ünnep, a pünkösd valahogy elhalványul, nem igazán tudunk vele mit kezdeni, ezért arra gondoltam, hogy egy irodalmi-zenés 'ráerősítés' jól jöhet" - fogalmazott Molnár Pál. A kérdésre, vannak-e tervek a sorozat folytatására, azt mondta, igen.

(MTI)

NetLand