Bár tudnám, hová
Zene

Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál 2017

Megkezdődött a hétvégén a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest): a nyolcadik alkalommal sorra kerülő eseménysorozat vasárnaptól egy héten át tizennégy komolyzenei koncert mellett számos kiegészítő programmal, kiállításokkal és könnyűzenével is várja a közönséget. A szervezők korábbi tájékoztatása szerint a kamarazene legismertebb előadói, együttesei, köztük a Gilles Apap, a Borogyin Kvartet és a Trio Catch tagjai is fellépnek Kaposváron.

A "legmagyarabb francia zongorista", Jean-Eflam Bavouzet Haydn-triókat játszik Baráti Kristóf hegedűművésszel és Várdai István csellistával, a Borogyin Kvartet előadásában pedig egybek mellett Beethoven egyik kései vonósnégyese lesz hallható.

Számos feltörekvő fiatal művészt is várnak a somogyi megyeszékhelyre: a cseh Josef Spaceket a jövő hegedűművész csillagaként tartják számon, Pusker Júlia már visszatérő vendég lesz, de fellép Giovanni Guzzo, a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestere és Camille Thomas csellista is. A vokális előadók közül Károlyi Katalint és Rost Andreát hallhatja a közönség. Brahms klarinéttriójában együtt játszik Kohán István, Zarina Simanszkaja és Várdai István. A magyar Pecze Boglárka által vezetett, német Trio Catch kortárs műsorral jelentkezik, de fellép Diemut Poppen, Thomas Hoppe, Akaszaka Tomoko, Uxia Martínez Botana, Suzana Bartal, valamint Oláh Kálmán dzsesszzenész is.

A kísérőprogramok sora minden eddiginél szélesebb körű lesz: Bősze Ádám például a Kaposfesten tartja zenei stand-up estjének bemutatóját, a Kaposfest underground koncert pedig a mai és a régi zenei underground találkozását mutatja be. Lackfi János "fesztiválköltő" Kaposfest-élmények ihlette versei a naponta megjelenő Kaposfest Timesban lesznek olvashatók a fiatal írógeneráció képviselőinek a fesztiválra készülő műveivel együtt, de a közönséget kiállítások, előadások, kirándulások, éjszakai fürdőzés, Sárközy Lajos cigányzenekara és könnyűzenei koncertek is várják.

(MTI) 

 

 

 

NetLand