Bár tudnám, hová
Szivárvány

"Napkeletről jöttem, nagy palotás rakott városba kerültem" - Kós Károly világa, 1912

Kós Károly építészeti munkásságának első hét évét, a családi, baráti és a kollegáihoz fűződő kapcsolatait bemutató kiállítás nyílt pénteken a fővárosi levéltárban. A Kós Károly világa, 1912 című tárlaton fotók, képeslapok, levelek és önéletrajzi visszaemlékezések segítségével mutatják be az építész, író és politikus pályájának kezdetét. 

Anthony Gall építész, a kiállítás egyik kurátora a megnyitó sajtótájékoztatón elmondta: éppen száz évvel ezelőtt Kós Károly tervei alapján készültek el a Fővárosi Állat- és Növénykert épületei, valamint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum - mindkét épület ma is működő intézmény. A kiállítás alapanyaga az állatkert és a sepsiszentgyörgyi múzeum kevésbé ismert, eddig be nem mutatott dokumentumaiból, köztük eredeti tervrajzokból áll. 

Tizenkét tabló szemlélteti Kós Károly építészeti munkássága mellett családi életét és környezetét is. Az egyik az erdélyi Sztánán épült családi házról, a híres Varjúvárról készült eredeti fényképeket, képeslapokat és tervrajzokat tartalmaz, de látható a ház makettje is. Bemutatják azt az erdélyi környezetet is, ahonnan Kós elindult, és ahova aztán visszatért, de budapesti éveiről is láthatók fényképek és dokumentumok. 

A tárlókba a két intézményről készült eredeti tervrajzokat és fotókat helyeztek el, párhuzamba állítva például Haris László idei, az állatkertről készített felvételeivel. Látható lesz például egy 1908-ban készült fotó, a képen Kós építésztársával Zrumeczky Dezsővel szerepel - tette hozzá a kurátor.

Kós Károly örökségének jelentőségét kiemelve Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a megnyitón úgy fogalmazott: Kós Károly "organikus építészetének jellegzetességeit ma is láthatjuk az utódok munkáiban". Hozzátette, hogy Kós olyan fontos épületeket tervezett és épített a fővárosban, amelyek a mai napig meghatározzák Budapest képét. Megemlítette a Városmajor utcai iskola épületét és a Wekerle Munkás- és Tisztviselőtelep központját, amelyek szintén az ő tervei alapján készültek. A főpolgármester arról is beszélt, hogy Kós Károly nemcsak építész volt, hanem író, művész, gondolkodó, sőt még politikus is. Lehetősége lett volna arra, hogy Magyarországra jöjjön, de ő Trianon után mégis úgy döntött, hogy Erdélyben marad. Úgy érezte, Székelyföldön van otthon, ott van rá igazán szükség. Meghatározó és sokrétű egyéniség volt, aki egész életében hű maradt a gyökereihez - hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes. A kiállítás márciusig tart nyitva, majd Erdély nagyobb városaiba látogat el.

(MTI-vrzs \ ifgg \ kpt)

NetLand