Bár tudnám, hová
Szivárvány

Rippl-Rónai József festményei

Rippl-Rónai József valamennyi alkotói korszakát szemlélteti az a veszprémi kiállítás, amely újszerű kezdeményezésként Kaposvárról érkezett a Laczkó Dezső Múzeumba - mondta el az intézmény igazgatója A szépség vonzásában című kiállítás csütörtöki megnyitó ünnepségén.

S. Perémi Ágota elmondta, hogy Rippl-Rónai József 43 alkotását állították ki a veszprémi múzeumban. A tárlaton festmények, pasztellek, grafikák, köztük a művészre jellemző egyedi, durva vonalvezetéssel megrajzolt alkotások is láthatók. Hozzátette: a művek a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumból új kezdeményezésként, cserekiállítás darabjaiként érkeztek, Veszprémből pedig Egry József alkotásainak gyűjteménye utazik a Somogy megyei városba. Porga Gyula, Veszprém polgármestere üdvözölte azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően Kaposvár és Veszprém múzeumai megállapodtak abban, hogy a "birtokukban lévő kincseket megmutatják a szomszédaiknak is" és reményét fejezte ki, hogy lesz folytatása is ennek a kezdeményezésnek. 

Ábrahám Levente, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatója elmondta, hogy a kaposvári gyűjtemény jórészt a művész öccsének, Rippl-Rónai Ödönnek köszönhető, aki - felismerve testvére munkáinak nagyszerűségét - csaknem 1200 műalkotást gyűjtött össze. Géger Melinda, a tárlat kurátora kiemelte, hogy Kaposvár kulturális rangját Rippl-Rónai József alapozta meg, aki Párizsból "a nagyváros levegőjét hozta magával" és ültette át a magyar viszonyok közé. A színpompás kukoricás képeket, szellemes karakteralkotásokat és tanulmányrajzokat felvonultató kiállítás február 28-áig látható a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban.

°°

Rippl-Rónai József (1861-1927) a müncheni akadémián kezdte festészeti tanulmányait, majd 1887-től Párizsban Munkácsy Mihály műhelyében segédként dolgozott. Két év múlva mesterével szakítva saját útjára lépett és a francia posztimpresszionisták, az úgynevezett Nabis-csoport tagjaként a kor legmodernebb festői törekvéseit formálta saját képére. Rippl-Rónai József 1902-ben végleg letelepedett szülővárosában, Kaposváron, ahol 1908-ban megvásárolta a külvárosban fekvő Róma-villát, itt talált rá a magyar festészetben egyedülálló, új festői stílusára. A városban alkotott haláláig. 

(MTI)

NetLand