Bár tudnám, hová
Zene

Csík zenekar

A Zenekarról

A Csík zenekar 20 éve meghatározó szereplője Magyarország népzenei életének. Rengeteg koncert, táncház és jó néhány sikeres zenei album tette népszerűvé nemcsak a zenekart, de a magyar népzenét is - hazánkban és külföldön egyaránt. Az eltelt két évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a kecskeméti formációt. Munkájuk legnagyobb elismerését jelzi a Fonogram-díj, melyet 2007 év elején érdemeltek ki legutóbbi, azóta aranylemezként számon tartott "Senki nem ért semmit" című albumért világzene kategóriában.

A zenekar 1992-ben a Kiváló Művészeti Együttes díját kapta. A Sydneyben rendezett 2000. évi nyári olimpiai játékok kulturális rendezvényein több más neves előadóművésszel együtt képviselték hazánkat és a magyar népzenét.

A zenekar immáron több mint 20 éve tart rendszeresen magyar táncházakat. Házigazdaként neves népművészeket, zenészeket fogadnak itt, de tehetséges fiatal szólisták, táncosok és táncházi zenekarok számára is fellépési lehetőséget biztosítanak.

A zenekar koncertműsorában elsősorban magyarországi és erdélyi magyar népdalok illetve táncmuzsikák hallhatók, de román táncdallamok is szerepelnek.

Forrás: Csík zenekar honlapja

 

Koncert időpontok és helyszínek

 

 

anapkelet@gmail.com

 

NetLand