Bár tudnám, hová
Szivárvány

A magyar kultúra napja - Az új Zsolnay Negyedben ünnepel Pécs

Zsolnay Kulturális Negyed egyik új épületében várják a pécsieket a magyar kultúra napján, de több baranyai városban is megemlékeznek az eseményről.

A szombati programok szervezője a Pécsi Kulturális Központ, a helyszín pedig a Zsolnay Kulturális Negyed egyik nemrég átadott épülete, az E78. A programok 21-én 17 órakor kezdődnek. A gyermekeket játszó- és táncház várja a kulturális negyedben, majd a felnőttek a Szabadon választott kötelező irodalom című programon vehetnek részt, amelyen Tóth Károly és Mihalik Zsolt irodalmár tart interaktív beszélgetést József Attiláról. 19 órától a folklóré a főszerep: először a Babra zenekar játszik, majd a Köztársaság Bandája lép fel Elhúzza azt Sejeha! című műsorával, végül táncház lesz.

Másik helyszínen, a pécsi Szivárvány Gyermekházban már pénteken egész nap zajlanak a programok: pécsi kötődésű neves tudósok, művészek tartanak interaktív foglalkozásokat, játékos vetélkedőket gyermekeknek a régészet, az építőművészet, a népművészet és a botanika területén. A programon általános iskolás csoportok vehetnek részt, és egyebek mellett a régészet eszközeivel, baranyai népmesékkel, farsangi hagyományokkal ismerkedhetnek, de készíthetnek giroszkópot és agyagplasztikát is.    

Pécsváradon január 23-án emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról a Fülep Lajos Művelődési Központban. Az esemény alkalmából népdaléneklési versenyt rendeznek, az ünnepségen ezek díjait is átadják.     Szigetváron a zeneiskola hangversenyterme ad otthont a kultúranapi ünnepnek, január 23-án este 17.30 órától. Az eseményen fellépnek az intézmény tanárai és a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei.

(MTI - had \ bgu,kép:Kis Enikő)

 

 

 

NetLand