Bár tudnám, hová
Szivárvány

Új kiállítás nyílik a Ráth György-villában

Új kiállítással jelentkezik az Iparművészeti Múzeum (IMM) a Múzeumok éjszakáján, szombaton a Ráth György-villában, ahol az Egy kis Bécs Budán című tárlat mellett számos program várja a látogatókat.

Josef Hoffmann, a világhírű osztrák építész két Budapestre tervezett lakóházának egyike, a Pikler-villa valódi összművészeti alkotás volt: teljes építészeti és belsőépítészeti kialakítása, sőt kertjének kompozíciója is Hoffmann elgondolásai nyomán és az általa alapított iparművészeti vállalkozás, a Wiener Werkstätte közreműködésével készült. Ezt az épületet mutatja be IMM szombaton nyíló kiállítása.

Josef Hoffmann kitűnő építész, zseniális designer, az ornamentika virtuóza, lebilincselő oktató és eredményes vállalkozó volt egy személyben. Akár épületeket, enteriőröket vagy egyedi, kézműves dísztárgyakat, akár tömeggyártásra szánt használati tárgyakat tervezett, minden feladatot műalkotásként kezelt.

Míg a neves jogászprofesszor, Pikler Gyula 1909-re felépült, Trombitás úti nyaralójának külső megjelenése egészen modern és visszafogott, addig belső terei meglepően változatosak voltak: a legapróbb részletekig és a legnagyobb gondossággal megtervezett lakótereit dekoratív falfestések, textíliák, színesen festett bútorok és különleges világítótestek kavalkádja jellemezte - idézik fel a szervezők.

Az IMM nemzetközi hírű szecessziós gyűjteményének otthont adó Ráth György-villában rendezett időszaki kiállítás a századfordulós bécsi művészet e kivételes magyarországi emlékének hangulatát idézi fel a bécsi Iparművészeti Múzeum (Museum für angewandte Kunst) archívumából és magyarországi magángyűjteményekből kölcsönzött fotók és egykori berendezési tárgyak segítségével.

A Ráth-villa új kiállításának megnyitójára a hét folyamán exkluzív meghívót kapnak mindazok, akik a villa jegypénztárában elővételben veszik meg karszalagjukat a Múzeumok éjszakájára. A Városligeti fasorban álló Ráth György-villa szombaton 13-tól 24 óráig várja a közönséget számtalan tematikus tárlatvezetéssel, gyermekszínházzal, játékos időutazással, kézműves foglalkozással.

NetLand