Lépéseim koppanása

Új otthonra lelt a genti szárnyasoltár

A genti Szent Bávó-székesegyház felújítása után a képzőművészet kedvelők új, tágasabb helyen tekinthetik meg a katedrális híres korai reneszánsz szárnyasoltárát. A Van Eyck fivérek festette remekművet, amely maga is restauráláson esett át, áthelyezték a székesegyház Oltáriszentség kápolnájába. Az új elrendezést csütörtökön avatta fel a flamand miniszterelnök és Gent püspöke.

A bárány imádása című, 4 és fél méter széles, 3 és fél méter magas 12 táblaképből álló poliptichon új üvegvitrint kapott megfelelő klimatikus viszonyokkal. Egy új látogatói központot is kialakítottak, amelynek megnyitóját a 2020-as Jan van Eyck-év ünnepi eseményeihez időzítették, ám a koronavírus járvány miatt elhalasztották. A szárnyasoltárt 2012 és 2019 között restaurálták, hogy elkészüljön a Jan van Eyck-emlékévre. Az első négy évben a sokszányú oltár külső táblaképeit restaurálták, amelyeken az Angyali üdvözlet jelenete, próféták és a megrendelők, Vyd Jodocus előkelő genti polgár és neje, Burlut Lisbet portréi láthatók, majd a belső és a középső képeket. A 12 táblaképből nyolcnak mind a két oldala festett, ami lehetővé teszi, hogy az oltárt összecsukják, illetve szétnyissák.

NetLand