Gondolatkoporsó

Száz év múlva elolvasni

Karl Ove Knausgaard norvég író is ír egy könyvet a Jövő Könyvtárába, amelynek könyveit csak száz év múlva lehet majd elolvasni. Knausgaard, aki tavasszal a Budapesti Könyvfesztivál sztárvendége volt, 2009 és 2011 között írta hatrészes, önéletrajzi regényfolyamát, a Harcom című művet. A norvég író új regényét a Jövő Könyvtárába szánja, amelyben mások mellett Margaret Atwood vagy David Mitchell írásai is szerepelnek majd. A különleges könyvtár kortárs szerzők új írásait gyűjti, amelyeket 2114-ig senki sem olvashat el.

A Jövő Könyvtárának ötlete Katie Paterson skót művésztől származik. A könyvtár jelenleg ezer lucfenyőből áll, amelyet az oszlói Nordmarka erdőben ültettek el 2014-ben. Egy évszázad múlva a fákat kivágják, papírt készítenek belőlük és arra nyomtatják majd a szerzők könyveit, amelyek akkor jelennek majd meg először. Knausgaard a könyvtár első norvég szerzője. Paterson a 21. század egyik legkivételesebb írójaként beszélt róla.

Az író szerint a Jövő Könyvtára csodálatos ötlet. "Tetszik a gondolat, hogy olyan olvasói lesznek az embernek, akik még meg sem születtek, olyan ez, mintha egy kis hajót küldenénk a mi időnkből hozzájuk. Tetszik, hogy száz év múlva lehet csak kinyitni a könyvet, tetszik az erdő növekedésének lassúsága, és minden kapcsolódik egymáshoz. Gyönyörű zöld mű" - fogalmazott. Knausgaard elárulta, hogy már dolgozik a kéziraton, de mást nem mondott róla.

 

 

 

NetLand