Bár tudnám, hová
Szivárvány

Hetedhét Játékfesztivál Székesfehérváron 2018-ban

Idén is megrendezik a Hetedhét Játékfesztivált Székesfehérváron: a gyermeknap hétvégéjén minden a gyerekekről és a gyerekeknek szól majd. A május 26-27-ei rendezvényt felvezető szerdai sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester úgy fogalmazott, hogy "a művészet kiköltözik az utcára, hiszen a Hetedhét Játékmúzeumból nőtte ki magát a fesztivál". Megjegyezte, hogy idén a megszokott programok mellett új elem lesz az a jótékonysági akció, amelynek keretében a Vörösmarty Színház színészei és dolgozói a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban élő gyerekeknek gyűjtenek.

Nagy Veronika, a Hetedhét Játékmúzeum muzeológusa "állati jó fesztiválnak" nevezte az idei rendezvényt, hiszen ezúttal az állatok kerülnek a középpontba. A gyerekeknek múzeumi élményeket is kínálnak, ezúttal a Deák Gyűjteményt látogathatják, ahol játékos formában ismerhetik meg a kiállítási tárgyakat.

A fesztivál hétpróbája során arra kérik majd a gyerekeket, hogy segítsenek megtalálni az elveszett Teddy mackót, akit a Hetedhét Játékmúzeum lakói kétségbeesve keresnek: összesen hét sikerpecsétet kell összegyűjteniük ahhoz, hogy a mackó végre hazajusson. Emellett rengeteg más játékot is kínál a fesztivál a belvárosban: felhővadászat, ládavasút, különböző fajátékok, lovagi torna, élményműhely, valamint kézműves foglalkozások várják az apróságokat. Idén is folytatódik a Hétbolha játékcserebere, ahol a gyerekek régi, megunt játékaikat cserélhetik el egymással, de lesz majd fotózás az otthonról hozott kedvenc játékkal, hogy azok a múzeum virtuális gyűjteményét gyarapítsák.

A színpadon Fabók Mancsi, Fekete Dávid, a Vaskakas Bábszínház, a Tintaló Társulás, a Bóbita Bábszínház és a Mesebolt Bábszínház előadásai a felnőtteknek is jó szórakozást ígérnek, ahogyan a családi koncertek is: szombaton délután Bolba Éva és a JAZZterlánc, vasárnap délelőtt Palya Bea, délután a Klárisok zenekar muzsikál.

Váradi Eszter Sára, a Vörösmarty Színház színésze elmondta, hogy vasárnap vele és színésztársaival is találkozhatnak a rendezvény látogatói, akiknek mesélnek és énekelnek is majd. A program része lesz a jótékonysági adománygyűjtő akció, az adományokat a délben kezdődő színpadi műsor keretében adják át a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban élő gyerekeknek.

 

Színpadi programok a Városház téren:

MÁJUS 26., SZOMBAT

10.00 A megjelent gyereksereget köszönti Cser-Palkovics András polgármester és a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar. Könyvátadás az ovik képviselőinek: Barangolás Székesfehérváron, a királyok városában

11.00 Pulcinella és a varázskút – a Vaskakas Bábszínház előadása

13.00 Jazzterlánc zenekar koncertje

15.00 Vitéz László a világ végén – Fekete Dávid előadása

17.00 Horgászni tilos! – a Tintaló Társulat előadása

 

MÁJUS 27., VASÁRNAP

10.00 Altatok – Palya Bea családi koncertje

11.00 Ördögszántotta hegy – a Bóbita Bábszínház. gólyalábas előadása

13.00 A háromágú tölgyfa tündére – Fabók Mancsi Bábszínháza előadása 

15.00 Dobronka cirkusz, világszám! – a Mesebolt Bábszínház előadása

17.00 Klárisok – családi koncert

 

MINDKÉT NAPON:

Hetedhét hétpróba a Belvárosban (indulási pontok a segítő állatoknál a Városház téren)

Zuggó ládavasút 

Molyolda – régi játékok 

Fanyűvő Játékpark 

Felhővadászat Takács Dániellel 

Tudor játékok 

Macis kézműves foglalkozások 

Manyi varrodája – Varrj te is játékot! 

Bóbita lovagi torna 

Élményműhely 

Képzőművészet gyerekeknek Szarka Fedor Guidóval 

Aprók játéksarka 

Baba-mama sátor

(MTI)

 

 

 

NetLand