Lelkek

Eduardo Mendoza

A hagyományoknak megfelelő, ünnepélyes keretek között vette át Eduardo Mendoza spanyol író a legrangosabb spanyol irodalmi elismerésnek számító Cervantes-díjat VI. Fülöp spanyol királytól csütörtökön Alcalá de Henaresben. A Don Quijote írója, Miguel de Cervantes szülővárosának egyetemén rendezett eseményen a "legszórakoztatóbb komoly írónak" tartott 73 éves Mendoza köszönőbeszédét azzal kezdte, hogy ebben a pillanatban helyzete még saját maga számára is irigylésre méltó. Mint mondta, sosem gondolta, hogy valaha megkaphatja ezt az elismerést. Magát Cervantes hű olvasójaként jellemezte, aki kitart Don Quijote mellett. Felidézte az alkalmakat, amikor teljes egészében olvasta a regényt, és az minden alkalommal másként hatott rá, más felismeréseket hozott számára. A kezdetektől lenyűgözte Cervantes szövegének nyelvezete, amelyen keresztül megtanulta, hogy bármiről írni lehet. Mendoza felhívta a figyelmet a kiváló irodalmi humor fontosságára, amelyet - mint mondta - ő maga "visszaesőként" gyakorol saját műveiben. Nehezményezte, hogy ezt a "műfajt" gyakran jelentéktelennek tartják.

"Zavaros és bizonytalan időkben élünk" - jelentette ki a díjazott, aki hangsúlyozta, hogy ezt nem politikai vagy gazdasági vonatkozásban érti, hanem a kulturális ismeretek radikális változására és az emberi kapcsolatokra.

VI. Fülöp király méltatásában a barcelonai születésű szerzőt a "nyelvhasználat mesterének" nevezte, aki a nyelvet precíziós műszerként használja, beállítva azt a szereplők különböző nyelvi regisztereire, így hozza közelebb őket az olvasóhoz, legyen szó az arisztokráciáról vagy társadalmilag hátrányos helyzetű csoportokról. Az uralkodó hangsúlyozta: Mendoza egy olyan Barcelona "valódi biográfusa", ahol - mint a műveiben - a két nyelv, a spanyol és a katalán együttélése "nagyon természetes".

Az összetéveszthetetlen stílusáról ismert Eduardo Mendoza első műve az 1975-ben megjelent, magyar nyelven nem publikált La verdad sobre el caso Savolta (Az igazság a Savolta-ügyről) című könyv volt, és rögtön el is nyerte vele a kritikusok díját Spanyolországban. A nemzetközi áttörést a magyarul is olvasható A csodák városa című műve hozta meg számára 1986-ban. Mendoza azóta sorra aratja a sikereket, elismert a közönség, a szakma és a kritikusok körében, amit tükröznek hosszú pályafutása során elnyert díjai is; tavaly például megkapta a Franz Kafka-díjat, 2010-ben pedig a jelentős spanyol Planeta-díjat. Eddigi életművét 15 regény, két novelláskötet, két színdarab és négy esszé alkotja. Több írását meg is filmesítették. 

Eduardo Mendoza a 40. kitüntetettje a Cervantes-díjnak, amelyet sokan a spanyol irodalmi Nobel-díjnak is neveznek. Íratlan szabály, hogy a kitüntetést egyik évben spanyol, másik évben dél-amerikai szerző kapja. Tavaly Fernando del Paso mexikói írónak ítélték oda a díjat.

(MTI)

NetLand