Hullámok

Berlinale 2017 - Enyedi Ildikó: a Testről és lélekről "a nézőben jön létre, nem a vásznon"

A Testről és lélekről alkotói nagyon sokat dolgoztak "saját nyomaik eltüntetésén", mert olyan filmet akartak készíteni, amely "a nézőben jön létre, és nem a vásznon" - mondta a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a legjobb filmek járó Arany Medve-díjjal kitüntetett alkotás rendezője a közmédiának vasárnap a német fővárosban. Enyedi Ildikó filmjét rövidesen 35 országban láthatja majd a közönség.

A rendező kiemelte: sok olyan értékes, nagyszerű film van, amelyben az alkotó közvetlenül szól a nézőhöz, a Testről és lélekről készítői viszont "másra esküdtek fel", és rengeteg energiát fordítottak arra, hogy "eltüntessék az útból" saját magukat. Az erős stilisztikai elemek arra irányították volna a figyelmet, hogy "itt valami koncepció, erős állítás van", az Arany Medvével kitüntetett magyar film azonban más hatásmechanizmussal dolgozik. A Testről és lélekről "szerény film akar lenni", amelyben az alkotónak nem az a szándéka, hogy "szózatot intézzen a nézőhöz", hanem csak "finoman hagyni akarja élni a vásznon a két főszereplőt, és meg akar mozdítani valamit a néző szívében". Ehhez sok munkára és nagy alázatra volt szükség minden alkotótárstól, és végig nem lehetett tudni, sikerül-e elérni, hogy a néző ne "kombináljon", hanem "elemi módon, az érzelmek szintjén" reagáljon a filmre. Végül aztán a berlini premieren kiderült, hogy a nézőtéren beindul "az érzelmi hullámvasút, úgyhogy valamit mégiscsak sikerült összehoznom" - mondta Enyedi Ildikó. Hozzátette: a szombati esti díjátadó gála után a zsűritagok mind odamentek hozzá, gratuláltak, és azt mondták, hogy ha a szabályzat engedte volna, még több díjat adtak volna filmjének. Kitüntették volna a női főszereplőt, Borbély Alexandrát, de Herbai Máté operatőrnek és Lukács Péter hangmérnöknek is "biztosan adtak volna díjat". A hatásmechanizmus működését mutatja az is, hogy "nem a filmnyelvi, filmtörténeti aspektusok kerültek elő, hanem valahogy mindenkiből előtört nagyon sok minden a saját életéből". "Ez volt a célunk" - mondta Enyedi Ildikó.

A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr - egy középkorú férfi és egy fiatal nő - kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják; szarvasok egy erdőben, és szeretik egymást. A film világforgalmazójánál, a berlini Films Boutique-nál  vasárnap elmondták, hogy már 35 országban állapodtak meg forgalmazókkal a Testről és lélekről bemutatásáról. Azonban "ez még az Arany Medve elnyerése előtti adat" - tették hozzá. A magyarországi premiert február 26-án tartják Budapesten, a 3. Magyar Filmhéten, a magyar mozikban március 2-tól vetítik Enyedi Ildikó filmjét. A Testről és lélekről az Arany Medve mellett a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén.

(MTI)

NetLand