Lépéseim koppanása

Utcai versenyzongorák

Versenyzongorákat helyezett ki egy napra egy alapítvány a spanyol főváros nyolc forgalmas pontján szerdán azért, hogy bárki leülhessen és játszhasson rajtuk. A zongorákat délelőtt 11-kor vehették birtokba az érdeklődők, és pillanatok alatt sorok alakultak ki, annyian akarták kipróbálni a szabadtéri koncert élményét, megmutatni tehetségüket vagy csak szórakozni egy kicsit. Volt, aki készült és kottát is hozott magával, és akadtak olyanok is, akik hatkezest játszottak fejből. Az alkalmi művészekre rengetegen voltak kíváncsiak, az arra járók megálltak, hallgatták a zenét. A kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza a komolyzenét a közönséghez. A köztéri zongorák a Fundación Jesús Serra és a Maria Canals nemzetközi zenei verseny szervezőinek együttműködésével kerültek ki egy napra Madrid utcáira. Szeretnének hagyományt is teremteni, ezért már negyedik alkalommal szervezték meg az akciót.

(MTI)

 

 


NetLand