Napkeleti Hermész

Velencei filmfesztivál 2015-ben

Szerdán nyílik meg a 72. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, a világ legrégebbi és komoly presztízsnek örvendő mustrája, amelynek szervezői ismét nagy várakozást keltő produkciót, az izlandi Baltasar Kormákur Everest című hegymászódrámáját szemelték ki nyitánynak. A lagúnák városában zajló filmünnepet két éve Alfonso Cuarónnak - a nemzetközi versenyfilmes zsűri idei elnökének - űrben játszódó Gravitáció című filmje nyitotta meg, amely később hét Oscar-díjat nyert, tavaly pedig a Birdman, avagy (A mellőzés meglepő ereje) című szatírával kezdődött a mustra, amely pár hónappal később négy Oscart kapott az amerikai filmakadémiától. A hegymászó-katasztrófát felidéző Everest producereinek reményei most nyilván valahol a Himalája legmagasabb csúcsain járnak, ahol a Jake Gyllenhaal, Robin Wright, Emily Watson és Jason Clarke közreműködésével forgatott film szereplőinek története játszódik.

A versenyen kívül a velencei programba került Everest az 1996-os tragikus hegymászószezonról szól, amikor hat hegymászó veszett oda egy viharban a világ legmagasabb hegyén, a 8848 méteres Mount Everesten. A filmet más országok között Nepálban, a Mount Everest lábainál és Olaszországban, a Dolomitokban és a Cinecitta stúdióban, valamint a londoni Pinewood Stúdióban forgatták. 

A Lidón kigöngyölt vörös szőnyegen számos hollywoodi sztár sétál majd végig a következő másfél hét alatt. Ott lesz Johnny Depp, aki Scott Cooper Black Mass című gengszterdrámájában alakítja - állítólag félelmetesen - a bostoni banditát. A mustrán Cooper filmje mellett további húsz produkció verseng az Arany Oroszlán-díjért. Közülük számos munkát megelőzött a híre: ilyen a Kristen Stewart és Nicolas Hoult főszereplésével készült Equals, vagy Luca Guadagnino A Bigger Splash című alkotása, az 1969-es A medence új feldolgozása Tilda Swintonnal és Ralph Fiennesszal, továbbá Charlie Kaufman és Duke Johnson közös animációja, az Anomalisa, de A király beszédével Oscar-díjat nyert Tom Hooper The Danish Girl című új filmjét is sokan várják, amely egy transznemű nő 1920-as évekbeli történetét ábrázolja. 

A filmkészítés felé mozduló Netflix az Idris Elba főszereplésével forgatott, afrikai gyermekkatonákról szóló, Beasts of No Nation című háborús drámájával szállt be a velencei versenybe, amely a cég első saját készítésű mozifilmje. Bár a filmforgalmazók és a mozitulajdonosok felszisszentek annak hallatán, hogy a produkció a tervek szerint októberben egyszerre kerül a mozikba és rendelhető majd meg online, a fesztiváligazgató, Alberto Barbera nem akadt fenn a filmes ágazat felé nyújtózó internetes szolgáltató jelentkezésén. Mint mondta: a "filmes világot szeizmikus mozgások" rázzák meg, és a filmfesztiváloknak válaszolniuk kell erre.

A fesztivál honlapja szerint az idei velencei merítés hivatalos programjában 55 új játékfilmet tekinthetnek meg a nézők, a 21 versenyfilmen kívül 16 játékfilmet versenyen kívül vetítenek és 18 alkotás szerepel a Horizont szekcióban. Tizenhat rövidfilmet is bemutatnak, a velencei klasszikusok című retrospektív programban pedig 20 játékfilmes produkció is látható. Az utóbbi válogatásban vetítik a kalandos életű Fejős Pál (1897-1963) magyar filmrendező, kutató, egyetemi tanár 1933-ban forgatott, Napsugár (Sonnenstrahl) című filmjét, amelyet forgatókönyvíróként és producerként is jegyzett. A film a gazdasági válság idején Bécsben játszódik: a munkanélkülivé vált Hans reménytelenségében épp a Dunába akar ugrani, mikor megpillant a vízben egy lányt, és kimenti. A 18 éves Anna azonban szintén úgy érzi, nincs ereje tovább élni. 

A szervezők Bertrand Tavernier Arany Oroszlán-életműdíjáról már korábban tájékoztattak, a napokban pedig azt is közölték, hogy a Horizont program zsűrijét vezető Jonathan Demme csütörtökön kap díjat a fesztiváltól a filmművészetre nagy hatást gyakorló eredeti filmes látásmódjáért. A rendező, akinek Dübörög a szív című Meryl Streeppel forgatott rockdrámáját szeptember 10-től a magyar mozik is vetítik, visszatérő vendég Velencében, a közönség korábban a Melvin és Howard, A mandzsúriai jelölt, a Man from Plains, a Rachel esküvője, az I'm Carolyn Parker és az Enzo Avitabile Music Life című produkciókat láthatta tőle a fesztiválon. 

(MTI)

NetLand