Oberfrank Géza karmester 1961-ben, művészdiplomája megszerzésének évében csatlakozott az Operaházhoz, karmesterként a Vérnásszal mutatkozott be 1964-ben. 1973-tól négy éven át volt a berlini Komische Oper főzeneigazgatója volt, később a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Operettszínház és a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetéséért felelt különböző posztokon.
1989-től ismét a Magyar Állami Operaház társulatának tagja, 2010-ig az OperaStúdiót is irányította, számtalan fiatal művészt készítve fel a pályára, szerepekre. 1989-ben zeneigazgatói kinevezést kapott, majd 1994-től három éven át az intézmény főzeneigazgatója volt. Oberfrank Géza pályafutása során operarendezőként is bemutatkozott, Budapesten a Háry Jánost, Szegeden többek közt a Carment, Az álarcosbált és a Vérnászt állította színpadra.
Számos magyar mű ősbemutatója - például Szokolay Szávitri, valamint Margit című operája - fűződik nevéhez, Berlinben pedig az ő zenei irányításával mutatták be a Háry Jánost. Erkel Dózsa György című műve néhány héttel ezelőtt az ő átdolgozásában került színre az Erkel Színházban. Életének 79. évében, hosszas betegség után hétfőn hunyt el Oberfank Géza érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas karmestere, az intézmény örökös tagja.
*
Oberfrank Géza a Ferencsik János utáni korszak egyik legnagyobb magyar karmestere volt, a szakma rangidős példaképét, "nagy öregjét" veszítette el - mondta Medveczky Ádám karmester Oberfrank Géza hétfői halálhírére reagálva.
"Egész ars poeticáját meghatározta a berlini Komische Opernél Walter Felsensteinnel töltött időszak. Itthon legtöbbet az Operánál dolgozott, de sok más poszton is szolgált, és mindenütt 'otthont teremtett' a zenének. Magam is nagyon jól ismertem a pályája elejétől kezdve, és később is sokat dolgoztunk együtt" - idézte fel Medveczky Ádám.
"A szakmai tudáson kívül egy hallatlanul forrongó, szinte harsány agilitás volt rá jellemző, amivel szervezett és betanította a darabokat. Minden korszakban otthon volt, kezdve a barokktól, de valójában a romantika volt az ő stílusa, amelyben kiélhette szenvedélyes hozzáállását. Szintén nagyon kultiválta a kortárs zenét, ő volt az egyik karmestere például Szokolay Vérnászának" - emlékezett vissza a pályatárs. Mint ember, végletes volt, "egyszer sziporkázóan jókedvű, máskor ennek épp az ellentéte". Ha nem tetszett neki valami, nem rejtette véka alá. "Őszintén, nem bántón, de kereken megmondta, hogy mit javítana a zenén, az éneken, a rendezésen. Nagyon határozott egyéniség volt, amit elképzelt, azt általában keresztül is tudta vinni" - vallott barátjáról Medveczky Ádám.
(MTI)