Napkeleti Hermész

Fekete István-emlékszoba és panoptikum

Fekete István műveit, néhány hozzá kötődő tárgyi emlékeket, valamint a Tüskevár egykori televíziós sorozat főszereplőit mutatja be a Keszthelyen megnyílt emlékszoba és panoptikum, amelynek avatásán a regénybeli Tutajos is jelen volt.

A Fekete István-emlékszoba és a Tüskevár panoptikum megálmodója Túri-Török Tibor, aki a keszthelyi Fő utcán jó néhány muzeális gyűjteményt működtet már. Az új bemutatóhelyet a Vidor Játékmúzeum földszintjén alakította ki, mert úgy gondolta, hogy az író "meseszerű" munkásságához méltó hely lehet. A megnyitón arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy Jókai Mór után valószínűleg a második legolvasottabb magyar író Fekete István, akinek legismertebb regénye tizenhárom nyelven több mint tízmillió példányban kelt el. Keszthely határában, a fenékpusztai Diás-szigeten írta meg a Tüskevárt, ezért közismert műve joggal köthető a Balaton-parti városhoz.

Túri-Török Tibor egy életnagyságú, kissé szokatlan megoldású diorámán elevenítette meg a Tüskevár világát. Nádas kunyhó, vízpart csónakkal és a nádvágás eszközei között "állnak" a regény főhősei, Matula bácsitól Tutajosig. A figurák bronzhatású égetett kerámiából készült feje azonban képkeretbe foglalva látható. A szomszédos helyiségben rendezték be az író emlékszobáját, ahol nemcsak könyvei, hanem filmplakátok és néhány személyes tárgy, így naptára és kulacsa is a látogatók elé kerül Horváth József gyenesdiási gyűjteménye jóvoltából.

A keszthelyi avatón maga Tutajos is részt vett, pontosabban Seregi Zoltán, aki az 1966-ban forgatott tévésorozatban alakította ezt a szerepet. A ma a békéscsabai Jókai színház igazgatóhelyetteseként és rendezőjeként dolgozó egykori főszereplő úgy vélekedett, hogy Fekete István talán még ma sem foglalja el a magyar irodalomban a neki járó helyet. Sokan csupán ifjúsági regényei révén ismerik őt, holott sokkal szélesebb volt az irodalmi munkássága. Hozzátette: az író soha nem politizált, mégis egész életműve "indirekt politizálás", hiszen olyan értékekről írt, mint az ember és a természet, egy olyan korszakban, amikor sem az embernek, sem a természetnek nem volt értéke. Seregi Zoltán jó szívvel emlékezett vissza a filmforgatásra, amiből valójában csupán három nap jutott a Kis-Balatonra, a sorozat vízi jeleneteit ugyanis a Dunán, a tassi zsilip környékén vették filmre. A legnagyobb magyar színészek, mint Bánhidi László, Zenthe Ferenc, Dajka Margit és mások szerepeltek a tévésorozatban - elevenítette fel a forgatás idején 13 éves Tutajos. Hozzátette azonban azt is, hogy évek óta ott van a fiókjában a Tüskevár folytatásából, a Téli berekből készült forgatókönyve, amit szívesen filmre vinne.

Az író szülővárosában, Dombóváron működő Fekete István Kulturális Egyesület tagjaként Laki Tamás elmondta: a Tüskevár 1953 és 1956 között készült. Írója ugyan sokáig indexen volt, de mégis azon kevés magyar szerző közé tartozik, akinek regénye még életében kötelező olvasmány lett az általános iskolákban.

(MTI)

NetLand