Csókolj, csókolj utóljára,

Fehér karoddal ölelj át,

'sz elmegyek már nemsokára

S szerelmed életem ára,

Csókolj, csókolj és ölelj hát.

Már nem csókol! Nincs, nincs sehol

Én eljöttem, - ő - maradott.

Hűtlen-e már? Jaj! mást csókol!

Érzem, más ki néki bókol,

Más visz néki szép virágot.

Úgy kinlódom! Nappal, éjjel

Csak mindig reá gondolok:

Vaj' kit csókol most ő kéjjel,

Szembe szállva reményemmel,

Hisz tőle oly távol vagyok!

Itt van a boldog pillanat:

Hozzá, haza repülhetek!

Oly lassan halad a vonat,

Oly gyorsan tűnik le a nap!

Viszontlátom-e őt? Egek?!

Hála Isten! Honn vagyok már!

Szívem pattanásig feszül

S azt dobogja: Tán nem is vár!

Csönd fogad, az óra is áll

S szemembe egy porszem repül.

Csókolok egy hideg kezet,

Zokogástól reszket vállam:

Azt hittem: hűtlen, rászedett,

Pedig csak engem szeretett

S szive repedt meg utánam.