Bár tudnám, hová
Szivárvány

Koós Zsófia és Kós Károly

Kós Károly építész színházi világát és lánya, Koós Zsófia színésznő pályáját mutatja be az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI)  2013. november 23-án szombaton 15 órakor nyíló vándorkiállítása.

Az intézmény tájékoztatása szerint az Alma és fája - színházi metszéspontok című tárlat két külön egységből áll: az első Koós Zsófia pályáját (1916-1990), a második Kós Károly (1883-1977) színházi világát mutatja be. A kiállítás a családi kapcsolatokon túlmutatva két művész életének egy sajátos vonulatát rajzolja meg, amely a Budai Nagy Antal című darab kolozsvári bemutatójában fonódik össze. A darab szerzője és színpadi látványának megálmodója Kós Károly volt, Koós Zsófia pedig szereplője.

A 2014. január 22-ig látogatható tárlaton az érdeklődők megtekinthetnek egy válogatást Koós Zsófia saját készítésű színpadi kellékeiből és számos ritka kordokumentumot. Kós Károly színházi világának bemutatásában különlegesség a Budai Nagy Antal rendezői példánya, valamint néhány Barna Elek-grafika, amely a Vígszínház Erdélyi Ciklusának 1937-es próbáin készültek, emellett látható lesz színházi tárgyú kéziratos leveleinek egy része is. A két kiállítás együttesen az erdélyi művészet páratlan kettőséről, apa és lánya művészetének különbözőségéről és rokonságáról szól. Ugyanakkor megfogalmazza a dilemmát, amelyet egy korszakot meghatározó művész tehetséges gyermeke érez. Az OSZMI kiállítása több intézmény és a Kós család együttműködése révén jött létre az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

(MTI)

NetLand