Bár tudnám, hová
Színház

VII. DESZKA – Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja

Kortárs magyar drámák előadásai, szerzői és előadói vendégeskednek immár hetedik alkalommal a Csokonai Színházban. A műsorban két idei debreceni ősbemutató is szerepel: a már sikerrel játszott Na'conxypanában hull a hó mellett Tóth-Máthé Miklós darabja, A rögöcsei csoda ősbemutatójára a DESZKA Fesztiválon kerül sor. 

Február 28. és március 4. között kilenc új kortárs drámából készült előadást láthat a közönség. A programban a 100 éve született Weöres Sándor életművének színházi szeletét bemutató konferencia, több szakmai beszélgetés, filmvetítés, közönségtalálkozó és felolvasószínházi előadás is szerepel.

 

FEBRUÁR 28.

A lány, aki követte a fehér nyuszit (Vojtina Bábszínház – Debrecen)

10/14 óra – Vojtina Bábszínház

 

Spiró György: Príma környék (Jókai Színház, Komárom)

19 óra – Csokonai Színház, nagyszínpad | 18.15 RÁHANGOLÓ az előadás alkotóival

 

DESZKA-műhely

Posztmodern és szakralitás

a beszélgetés résztvevői: dr. Pálfi Ágnes, Végh Attila, Verebes Ernő. vezeti: Szász Zsolt

16 óra – Horváth Árpád Stúdiószínház

 

A VII. DESZKA Fesztivál megnyitója

21.30 óra – Csokonai Színház, színházi büfé

 

21.40 Közönségtalálkozó a Príma környék alkotóival – Horváth Árpád Stúdiószínház

 

MÁRCIUS 1.

Erdős Virág: Pimpáré és Vakvarjúcska (Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros)

15 óra Csokonai Színház, nagyszínpad | 14.15 RÁHANGOLÓ az előadás alkotóival

 

Tóth-Máthé Miklós: A rögöcsei csoda – ősbemutató (Csokonai Színház, Debrecen)

19 óra – Víg Kamaraszínház | 18.15 RÁHANGOLÓ az előadás alkotóival

 

DESZKA-műhely

Újraértelmezett klasszikus történetek

a beszélgetés résztvevői: Bartal Kiss Rita, Kuthy Ágnes, Grosschmid Erik, Gimesi Dóra, Fige Attila, Miareczky Edit. vezeti: Láposi Terka

Tömöry Márta: Mikor a bábok még Istenek voltak c. könyvének bemutatója

16 óra – Horváth Árpád Stúdiószínház

 

22 óra Közönségtalálkozó – Horváth Árpád Stúdiószínház

 

MÁRCIUS 2.

Podmaniczky Szilárd: A fenyegetett gyilkos anatómiája (René Magritte éjszakái) (RS9 Színház)

18 óra – Horváth Árpád Stúdiószínház | 17.15 RÁHANGOLÓ az előadás alkotóival

 

Pintér Béla: 42. hét (Pintér Béla Társulat)

19 óra Csokonai Színház, nagyszínpad | 18.15 RÁHANGOLÓ az előadás alkotóival

 

Tasnádi István: Világjobbítók (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata)

19 óra – Víg Kamaraszínház | 18.15 RÁHANGOLÓ az előadás alkotóival

 

DESZKA-műhely

 

Borbély Szilárd drámái

A szerzővel Radnóti Zsuzsa beszélget

11 óra – Csokonai Színház, belett terem

 

Magyar drámák külföldön

Vendégek: Király Nina, Pászt Patrícia, Radnóti Zsuzsa, Scarlat Anna

12 óra – Csokonai Színház, balett terem

 

Weöres Sándor és a színház

a beszélgetés résztvevői: Béres Ilona, Koltay M. Gábor, Gemza Péter, Mezey Katalin, Radnóti Zsuzsa, Szabó Székely Ármin. vezeti: Pálfi Ágnes, Szász Zsolt

14 óra – Csokonai Színház, balett terem

 

21 óra Közönségtalálkozó – Horváth Árpád Stúdiószínház

 

MÁRCIUS 3.

Szabó Borbála: A teljes tizedik évad (Bárka Színház – Budapest)

19 óra – Csokonai Színház, színpadi nézőtér | 18.15 RÁHANGOLÓ az előadás alkotóival

 

DESZKA-műhely

Verebes Ernő: Gerendák – felolvasószínház (Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház)

11 óra – Horváth Árpád Stúdiószínház

 

A Griff, a Dámvad és a Varjú

Filmvetítés és beszélgetés (Ács Piroska, Imre László, Márkus Béla, Oláh Kata, Szebeni Zsuzsa. vezeti: Rideg Zsófia)

14 óra – Horváth Árpád Stúdiószínház

 

Végh Attila: Amnézia – felolvasószínház (Csokonai Színház, Debrecen)

17 óra – Csokonai Színház, balett terem

 

22.30 Közönségtalálkozó – Horváth Árpád Stúdiószínház

 

MÁRCIUS 4.

Galambos Péter – Kovács-Cohner Róbert: Na'conxypanban hull a hó (Csokonai Színház – Debrecen)

15 óra – Víg Kamaraszínház | 14.15 RÁHANGOLÓ az előadás alkotóival

 

Kovács Dániel – Vinnai András: Virágos Magyarország (Katona József Színház – Budapest)

19 óra – Csokonai Színház | 18.15 RÁHANGOLÓ az előadás alkotóival

 

DESZKA-műhely

Vinnai András: Másikember – felolvasószínház (Miskolci Nemzeti Színház)

11 óra – Horváth Árpád Stúdiószínház

 

NetLand