„Albert Schweitzer (1875-1965) 1896-ban arra az elhatározásra jutott, hogy legfeljebb harmincéves koráig él a tudományoknak és a művészeteknek, ezután olyan hivatásnak szenteli magát, amivel közvetlenebbül szolgálhatja az emberiséget. 1903-tól többféle karitatív tevékenységet folytatott, szegény sorsú gyermekeken és családokon próbált segíteni. 1904-ben kezébe akadt a Párizsi Evangélikus Missziós Társaság egyik füzete, amely e szavakkal hívott segítőket a gaboni missziós munkához: „Az egyháznak olyan emberekre van szüksége, akik a Mester hívására egyszerűen így válaszolnak: Ímhol vagyok, Uram!”
Elolvasván a cikk utolsó sorait, Schweitzer ezt vetette papírra: „Keresgélésem végéhez értem.”
Az orvosi szolgálatában nyertek értelmet számára Jézus szavai: „Mert aki meg akarja menteni életét, az elveszti, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?” (Máté 16,25–26)”