" A folyó az hiányzott neki a legjobban. Milyen szép is volt! ... Igaz, itt is hömpölyög egy a híd alatt, ahol mostanában álldogálni szokott, egy nagy, lusta sárgás színű folyó, de ahogy így elnézi, semmi sem jut róla az eszébe. Ha viszont szomorú, és behunyja a szemét, a víz morajában az összes folyó morajára ismer, s ez a hang forró vérként áramlik a szívéhez, beburkolja, s fölmelegíti. S mivel szinte mindennap szomorú volt, szinte mindennap ezt a játékot játszotta.

Azon a nyár eleji reggelen is ezt játszotta éppen. Nagyon meleg volt már, ezért az egyik angyal árnyékába húzódott. Senki sem járt a hídon. Arcát kezével eltakarva zavartalanul gondolhatott a folyójára, a parton viruló virágokra, a vízben megbúvó békákra."

Susanna Tamaro