Lelkek

Kaszás Attilára emlékeznek Zsigárdon és Révkomáromban

A zsigárdi napok keretében jótékonysági gálával emlékeznek az öt évvel ezelőtt elhunyt Kaszás Attilára vasárnap a felvidéki településen. Az évforduló kapcsán Révkomáromban is lesz esemény.

A fesztivál keretében fellépnek ismert magyarországi és felvidéki magyar művészek, köztük Keresztes Ildikó, Malek Andrea, Szarka Tamás és Szarka Gyula (Ghymes), Rák Viktória és Bárdos Judit színésznő, Zsapka Attila énekes-gitáros és még sokan mások. A rendezvény bevételét a szervezők a Kaszás Attila Közhasznú Alapítványnak és a Pro Traditione zsigárdi polgári társulásnak ajánlották fel. A rendezvény szervezője, Kiss László elmondta, hogy a társulás egyik fontos munkája a zsigárdi tájház működtetése.

"A ház eredetileg Kaszás Attila anyai nagyszülei tulajdona volt. Ezt később a színész a társulásnak adta bérbe szimbolikus összegért. Azóta fontos szerepe van a helytörténet megismertetésében, és a helyi hagyományok, a kultúránk ápolásában" - tette hozzá Kiss László. Révkomáromban is tiszteletüket teszik a színész előtt, szombaton lesz ugyanis az V. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál általános és középiskolások számára, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a komáromi Jókai Mór Alapiskola szervezésében. A fesztivál fődíja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Kaszás Attila Közhasznú Alapítvány által alapított Kaszás Attila-díj. A zsűri tagjai ismert felvidéki és magyarországi szakemberek.     

*

Kaszás Attila 1960-ban született a felvidéki Vágsellyén. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át a Vígszínház társulatának tagja volt, utána négy évig szabadúszóként dolgozott. 2003-ban szerződött a Nemzeti Színházhoz, játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a  Rockszínházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.

Az önmagával sokáig elégedetlen színész pályájának  fordulópontját 1991-ben a Leonce és Léna című darab hozta meg, amelyért megkapta a legjobb színészi alakítás díját az Országos Színházi Találkozón. Pályafutása során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, sokszínű repertoárján szerepelt egyebek közt Ambrus diák (Weöres: A kétfejű fenevad), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), a Macbeth, Jimmy (Osborne: Dühöngő ifjúság), Liliom (Molnár: Liliom), Mefisztó (Goethe: Faust), Edek (Mrozek: Tangó), Szvidrigaljov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés). 

Muzikalitása, kiváló hangja révén zenés darabokban is sikert aratott, így A padlás, a Hair, a Miss Saigon, a Mágnás Miska, a West Side Story, a Van aki forrón szereti című művekben. Számos tévé- és mozifilmben szerepelt,az Érzékek iskolája, Egy hét Pesten és Budán, Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája című filmekben. 

A 47 évesen elhunyt fiatal színésznek rövid pálya jutott. 2007. március 19-én előadás előtt lett hirtelen rosszul, a Nemzeti Színházból - ahol négy előadásban is szerepelt - szállították

kórházba, az intenzív osztályra. Az orvosok erőfeszítései ellenére állapota egyre romlott, a kómából nem tért magához és március 23-án meghalt. 56 csepp vér című filmjének bemutatóját már nem érte meg.

1988-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűvel, 1990-ben Jászai Mari-díjjal, 1992-ben Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjjal jutalmazták. 2008 januárjában díjat alapítottak emlékére, a díjazottat minden évben a magyarországi, illetve a határon túli magyar nyelvű kőszínházak és jelentősebb alternatív társulatok színészközösségei választják ki. A Nemzeti Színházban színházterem és dombormű őrzi emlékét, Révkomáromban Búcsú a színpadtól elnevezéssel szobra áll a színház parkjában.

(MTI  - kld \ bgu \ pdm )

 

NetLand