Bár tudnám, hová
Film

Truffaut - Négyszáz csapás

 

François Truffaut első filmje, amely erősen önéletrajzi ihletésű,  mindent elmond saját gyermekkoráról. A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, elnyerte a legjobb rendezés díját,  ezzel a fiatal filmrendező pillanatok alatt a nemzetközi mezőny élére került.
A ROKINO FILMKLUB-ban 
2012. március 06-án (kedden) 17.30 órakor 
François Truffaut Négyszáz csapás (Les Quatre Cents Coups) fekete-fehér, magyarul beszélő, francia filmdráma, 91 perc, 1959)   a francia újhullám legmarandandóbb alkotása kerűl levetítésre. 
Sorozatunk következő, Truffaut: NÉGYSZÁZ CSAPÁS című filmje az eddigiektől eltérően /legalábbis testileg/ nem sérült emberekről szól, ezúttal nem az ő szemszögükből szemléljük az intézeti életet.  Ám mégis vannak közös vonások a korábban vetített TOMBOL A HOLD és a LÉGYOTT A HETESEN című filmek, valamint Truffaut filmjének hősei között:  “csapások” valamint a  szabadság iránti vágy. Antoine, ugyanúgy, mint a „tomboló” Bruce és a szexuális jogaiért küzdő René, fellázadnak az otthonok és a javító intézet által rájuk kényszerített fizikai és szellemi-lelki korlátok ellen, mindannyian a teljes életre, az igazi otthonra, szeretetre, megértésre, elfogadásra vágynak. Ami Bruce-nak a tanulás, munka, alkotás, René-nek a szexuális vágy kielégülése, az Antoine-nak a csavargás, a lógás, a mozizás, a végtelennek tűnő, a szabadság illuzióját keltő tenger látványa.
A négyszáz csapás címet Truffaut egy közismert francia mondásból eredezteti. Eszerint, aki négyszáz csapást elvisel, az bármit képes elviselni az életben. A film megható társadalomrajz egy érzelmileg magára hagyott, boldogság- és szeretethiányos kisfiúról és a felnőttek gyakran álságos és zsarnoki világáról. A film utolsó kockái a szabadságba szökés egyszerre felszabadító és nyomasztó kettősséget sugározzák. Arra tanít, hogy figyeljünk a gyerekekre, hogy ők is jó szívvel, nézhessenek fel ránk. Truffaut ebben a filmben saját életéről mesél. De ez a film nemcsak az ő életrajza, mindannyiunkról szól, hiszen valamennyien voltunk/vagyunk gyermekek és felnőttek. Ezért ezt a filmet mindenkinek látnia kell/ene.
„Akadhatnak Truffaut filmjénél mélyebbek, fontosabbak. De egy biztos: nincs jobb film a gyerekkorról.”/Bikácsi Gergely/
Hajdi László
                                                                                                
Helyszín: a MEOSZ székháza, Budapest 
San Marco u. 76. sz. alatt 
(akadálymentes, parkolási lehetőség van).  
A részvétel ingyenes.
Teával, zsíros kenyérrel várjuk a résztvevőket a filmvetítésre, illetve a filmvetítés utáni közös beszélgetésre! 
További információk: Hajdi Lászlótól, munkaidőben (telefon: 30-948 9426),e-mail cím:velotanya@gmail.com)

 

NetLand