Bár tudnám, hová
Szivárvány

A magyar kultúra napja - Rendhagyó tárlatvezetések a Nemzeti Múzeumban

Tizenhárom témában, ugyanennyi neves előadótól hallhatnak ingyenes  történelmi és kultúrtörténeti előadásokat, rendhagyó tárlatvezetéseket a Magyar Nemzeti Múzeumba (MNM) látogatók szombaton, a magyar kultúra napja alkalmából.

Értékmentés másként - Tudósok a magyar múzeum-ügyért címmel hirdette meg szombati programját a múzeum. Mint az intézmény által az MTI-hez eljuttatott közlemény emlékeztet, a gazdasági válság hatására a múzeumok is rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, az MNM azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy változatlanul magas színvonalon szolgálja a kulturális örökség védelmének, a magyar és az európai hagyomány őrzésének, megújításának ügyét.

"Törekvésünk megvalósításában - túlélési stratégiánk részeként - a jövőben nagy szerepet szánunk önkéntes segítők bevonásának is. Így lesz ez január 21-én is, amikor A magyar kultúra napja alkalmából barátaink - egyetemi oktatók, más közgyűjtemények munkatársai, a magyar tudományos élet neves képviselői - segítenek nekünk a tudományos ismeretterjesztés és a közösség kulturális cselekvésre ösztönzésének munkájában" - olvasható a közleményben.

Szombaton már a múzeum nyitása is rendhagyó módon zajlik, 10 órakor ugyanis Csorba László főigazgató saját kezűleg fogja az épület kapuját kitárni. Az MNM előcsarnokában megtartott sajtótájékoztatót követően, 10.30 és 16.30 között a történeti kiállítás termeiben neves vendégelőadók tartanak rendhagyó tárlatvezetéseket, beszélgetnek az érdeklődőkkel és válaszolnak a látogatók kérdéseire.

Az egész napos, ingyenes programon összesen tizenhárom témában tart előadást Ács Pál irodalomtörténész, a MTA doktora, MTA BTK; Bácskai Vera történész, a MTA doktora, professzor emerita, ELTE BTK; Gecsényi Lajos, történész, nyugalmazott főigazgató, MOL; Gyáni Gábor történész, akadémikus, MTA BTK; Horn Ildikó történész, tanszékvezető, ELTE BTK; Kontler László történész, rektor-helyettes, CEU; Laszlovszky József, régész, tanszékvezető, CEU; Marosi Ernő művészettörténész, akadémikus, MTA BTK; Mikó Árpád művészettörténész, osztályvezető, Régi Magyar Gyűjtemény, MNG; Oborni Teréz történész, tudományos főmunkatárs, MTA BTK; Pálffy Géza történész, a MTA doktora, MTA BTK; Schmidt Mária történész, egyetemi tanár, főigazgató, Terror Háza Múzeum; valamint Zoboki Gábor, Ybl Miklós-díjas építész.

(MTI bkö \ kut,országalbum)

 

 

 

 

NetLand