Bár tudnám, hová
Színház

A gyermekkirály

 

 

A gyermekkirály - Ősbemutató Szentendrén

Pozsgai Zsolt A gyermekkirály című, Salamon király történetét feldolgozó művét a Szentendrei Teátrum tűzi műsorára; a történelmi játék ősbemutatóját pénteken tartják a Városháza udvarán.

Az új dráma főhőse a 12 évesen, 1064-ben trónra került Salamon király, akinek uralkodása csodálatos békekorszakként került a történelembe. Pozsgai Zsolt alkotását - amelyet a pénteki bemutató után szombaton és vasárnap is láthat a közönség - a Szegedi Nemzeti Színház színészeivel, a szerző rendezésében tűzik műsorra.

A szentendrei ősbemutató főszerepét a szegedi színházban játszott A kölyök című musicalben feltűnt tehetséges gyermekszínész, Bindics Botond alakítja.

Pozsgai Zsolt a darabot egy éve írta és azért tűzték most műsorra, mert tavaly Szegeden egy általa rendezett produkció kapcsán találkozott a 12 éves Salamon király figurájának megformálására alkalmas gyerekszereplővel.

Szólt arról is, hogy Kolti Helga igazgató elképzelései szerint a Szentendrei Teátrum műsorán - hosszabb távon is - újra előtérbe szeretnék hozni a történelmi drámákat.

A történet szerint a tizenkét éves Salamon király, akit német segítséggel ültettek a trónra, találkozóra hívja rokonát, a fiatal Géza herceget, aki szintén igényt tart a koronára és ennek erővel érvényt is akar szerezni. A gyermekkirály megpróbálkozik a békekötéssel és a kiegyezéssel, míg körülöttük mindenkinek érdeke a belső hatalmi harc fenntartása.

A darab ismertetője szerint "pécsi húsvét" vagy "pécsi csoda" néven ismeri a magyar történelem azt a páratlan békekötést, amelyet ez a kisfiú létrehozott a trónért hadakozók között, méghozzá úgy, hogy a legnagyobb ellenségével rakatta föl a fejére a koronát. A magyar történelembe mint a leghosszabb Árpád-házi béke korszaka került be a találkozó utáni időszak.

"Azért ír ilyen témájú darabot az ember, mert azt szeretné, ha lenne egy új generáció, 12 éves vagy akármennyi, amelyik azt a fajta állandó békétlenséget, ami addig volt, végre befejezné és normális formában folytatódna az élet, fejlődne az ország" - fogalmazott a szerző, hozzáfűzve, hogy ezt akarta a gyermek Salamon király és tervét meg is valósította.

"Mivel tudta rávenni ellenfelét a békére a gyermekkirály és milyen árat fizettek érte? Erről szól a dráma, és sokkal többről: a belső hatalmi harcokban megfáradt, eltorzult magyar lelkek kiútkereséséről a gyermeki tisztaság segítségével" - olvasható az előadás ismertetőjében.

A darabban Bánvölgyi Tamás, Szilágyi Annamária, Csorba Kata, Márkus Melinda, Jakab Tamás, Gömöri Krisztián, Szívós László és Kovács Enikő Lili játszik. A díszlet Mira János, a jelmez Pap Janó munkája. A produkcióban közreműködik Lőte Attila is, aki hangjával szerepel az előadásban.

Pozsgai Zsolt első darabját 1987-ben mutatták be Zalaegerszegen, azóta mintegy nyolcvan műve került színpadra, legtöbb művét maga rendezi. A magyar történelem sorskérdései foglalkoztatják, számos történelmi tárgyú darabot írt és rendezett.

 

 

(MTI gpz \ brr,képforrás:wikipedia)

 

 

NetLand