"Az a fa, ott hátul?, kérdezte a vegyész.
Igen, az. És  látják? Azon a kilógó ágon még maradt egy alma is. Biztosan megfeketedett a szára, de a héja piros. Valamiért nem esett le a fűbe, ott lóg, de az idejáró madarak kicsipkedték. Csontsárga a húsa, egészen sokat kikapkodtak belőle már. Látják? Meddig tarthatja még az a fekete szár? Ahogy egyre töpörödöttebb és szárazabb. Mert amikor egy cinke vagy veréb rászáll, akkor a madár súlya is húzza az almát lefelé, a földre. Viszont minél többet kicsipeget belőle, annál könnyebb lesz a csutka, ami a faágon marad. Hát persze. Fogy és egyre kevesebb, tehát könnyebben maradhat. Viszont ha a cinke nem csipegetne belőle, akkor a cinke lenne könnyebb, s amikor rászáll, kevésbé húzná le a földnek az almát. És ha már nem lógna ott az alma, talán a cinke maradna  éhen, ő zuhanna le a földre, a száraz levelek közé. Látják,  ugye?"