Lépéseim koppanása

Két új porcelánritkaság Pécsett

Két új műtárgy is az érdeklődők elé kerül a pécsi Gyugyi-gyűjtemény létrejöttének tizedik évfordulója alkalmából. Komor István, a kiállítás kurátora, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK) leköszönő üzemeltetési igazgatója emlékeztetett, hogy 2010 szeptemberében nyílt meg a Zsolnay Aranykora - Gyugyi-gyűjtemény a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben, amely azóta csaknem háromszázezer látogatóval a létesítmény legnépszerűbb kiállításává vált.     

A kurátor felidézte: Gyugyi László, Amerikában élő magyar műgyűjtővel 2006-ban vették fel a kapcsolatot, s rögtön kiderült: a tulajdonos hajlandó engedményes áron átadni kollekcióját, amennyiben a vevő vállalja az örökség megfelelő gondozását és nyilvánossá tételét.     A tárgyalások eredményeként végül a világ legnagyobb Zsolnay-magángyűjteményeként számon tartott kollekciót 2010-ben - az akkori piaci ár feléért - 1,3 millió euróért vásárolta meg a pécsi önkormányzat. A nyugdíjas elektromérnök több mint négy évtized alatt, aprólékos munkával hozta létre a gyűjteményt, amelyet a nagyközönség azelőtt együtt még sohasem láthatott. A pécsi Európa kulturális fővárosa program keretében megnyílt tárlat az induláskor 588 Zsolnay-kerámiaritkaságot számlált. A Zsolnay-gyár aranykorának legszebb darabjait bemutató tárlat 2010-es megnyitása óta több mint tucatnyi alkalommal bővült, javarészt Gyugyi László gyűjtőmunkájának és adományozási kedvének köszönhetően; a nemzetközi szinten egyedülálló kollekció így ma már több mint 719 darabból áll, s a gyűjtemény piaci értéke is jelentősen megnőtt.  A kollekció eszmei értéke ugyanakkor felbecsülhetetlen, Gyugyi László ugyanis a Zsolnay-manufaktúra legkiválóbb, világ- és nemzetközi kiállításokon szereplő alkotásait vásárolta meg. A csekély számú úgynevezett duplum példány, amelyeket a kiállításokra küldött tárgyakból őriztek Magyarországon, megsemmisült az első és a második világháborúban.     

Komor István bejelentette, hogy a jubileum kapcsán két újabb műtárggyal bővült a gyűjtemény: jubileumra Pécsre kerülő műtárgyak egyike Zsolnay Vilmos keramikus lányának, Teréznek az alkotása; a falitál különlegessége, hogy a művész maga szignálta és látta el évszámmal 1877-ben. Szintén az évfordulón keretében gazdagítja a tárlatot a Mattyasovszky-Zsolnay László ajándékaként a gyűjteménybe kerülő Ülő török című szobor.  Az ünnep alkalmából egy, a kiállítás érdekességeit, a korábbi kiadványokban nem szereplő alkotásokat is bemutató kötet is megjelent Gyugyi László Zsolnay gyűjteménye címmel Csenkey Éva, Steinert Ágota és Murányi Zsuzsa gondozásában. A Zsolnay-negyed leglátogatottabb kiállítása a Gyugyi-gyűjtemény, ami jól mutatja, hogy a műgyűjtő milyen hasznos munkát végzett a közjó érdekében a kollekció összeállításával.     

 

 

NetLand