Bár tudnám, hová
Zene

Orientale lumen - Kelet világossága 2020-ban

 nők állnak idén a Szent Efrém Férfikar Orientale lumen -  sorozatának középpontjában: az ortodox karácsonyi nyitókoncert vendége Abeer Nehme libanoni énekesnő lesz január 11-én a budapesti Belvárosi Főplébániatemplomban. A koncerten arámi, kopt, szárd, örmény, szláv, szír, bizánci, ruszin és magyar imák szólalnak meg. Az ortodox karácsonyi koncert január 10-én Szombathelyen, 12-én pedig Debrecenben is elhangzik.

Abeer Nehme énekesi pályája mellett zeneszerző, zenetudósként is kutat, és dokumentumfilm-sorozatot is forgatott a világ számos részén Indiától Afrikán át Magyarországig. Az énekesnő Abu-Dzabiban és Fudzsejrában, valamint Marokkóban, a fezi nemzetközi egyházzenei fesztiválon is fellépett már a Szent Efrém Férfikarral, 2014-ben és 2016-ban pedig telt ház előtt énekelt Budapesten.

Április 25-én, az ortodox húsvét ünnepén az athéni Nektaria Karantzi lép színpadra, június 6-án pedig, a sorozat záró eseményén hölgykoszorúban búcsúzik a Szent Efrém Férfikar: a Szabó Dénes vezette nyíregyházi Pro Musica Leánykarral zárja az Orientale lumen 2020 sorozatot az ortodox pünkösd ünnepére összeállított műsorral.

A Szent Efrém Férfikar 2011 óta rendezi meg az Orientale lumen sorozatot, amelyen a keleti rítusú keresztény egyházzene legszebb kompozíciói hangzanak el nemzetközileg is ismert szólisták és együttesek tolmácsolásában. Az elmúlt nyolc évadban olyan előadók adtak velük közös koncertet, mint Sebestyén Márta, Palya Bea, Marie Keyrouz nővér, Jevgenyij Nyesztyerenko, Dés László, Szokolay Dongó Balázs, Pál István "Szalonna" és bandája, a moszkvai Doros kvintett, az Amadina, a Parafónia, az Orosz Ortodox Szólisták, az Optina Pusztyin kolostor férfikara és a Moszkvai Patriarkátus Kórusa.

 

 

NetLand