Napkeleti Hermész

A Salvatore Quasimodo költőverseny fődíja 2019-ben

Géczi János kapja Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című verséért az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját, a különdíjat pedig megosztva Fodor Balázsnak Kútásók című művéért és Aknai Tamásnak Sziget című alkotásáért ítélte oda a zsűri. Cserép László, a Salvatore Quasimodo Alapítvány titkára elmondta, hogy százhatvankét pályázó több mint háromszáz verssel nevezett a versenyre. A 27. alkalommal megrendezett nemzetközi megmérettetésen a Salvatore Quasimodo-emlékdíj és a Salvatore Quasimodo-különdíj mellett a zsűri kilenc költőnek adományoz elismerő oklevelet.

A díjakat szombaton gálaműsor keretében adták át a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében, ahol Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója mond köszöntőt. A pénteken kezdődött programsorozat keretében szombaton délelőtt könyv- és folyóirat-bemutatót is tartottak. Megismerhette a közönség Dante Marianacci Ahogy a költők látják Mona Lisát, valamint Madarász Imre A Nagy Háború nagy költője - Giuseppe Ungaretti és az első világháború című könyvét, illetve a Tempevölgy című folyóirat szeptemberi számát. Délután megemlékezést tartottak Salvatore Quasimodo költő emlékfájánál.

A rendezvény zárónapján irodalmi estet rendeznek a költőverseny díjnyertes alkotásaiból a Kisfaludy Színház művészeinek közreműködésével. A nemzetközi költőversenyt Salvatore Quasimodo olasz költő emlékére rendezik meg 1992 óta Balatonfüreden. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett költő 1961-ben járt a tóparti városban gyógykezelésen, gyógyulásának emlékére fát ültetett a Tagore-sétányon és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit.

 

 

NetLand