Bár tudnám, hová
Szivárvány

Csángó fesztivál Jászberényben

Több mint félszáz kulturális esemény, csaknem ezer résztvevő, köztük moldvai és gyimesi csángók, erdélyi valamint magyarországi hagyományőrző csoportok előadásai is szerepelnek az augusztus 6-tól 11-ig tartó jászberényi 29. Csángó Fesztivál - Európai Kisebbségek Folklór Fesztiválja és Népművészeti Vásár programjában.

Szűcs Gábor, a fesztivál igazgatója, a Folklór Kulturális Közalapítvány és a Jászság Népi Együttes szervezésében megvalósuló rendezvényről elmondta, hogy a programsorozattal a csángókra szeretnék felhívni a figyelmet és megismertetni minél több emberrel az évszázadok óta az anyanemzettől elszigetelten élő magyarság sorsát. Augusztus 6-án este a Boka Gábor színtársulat Háry János című előadását láthatják az érdeklődők a Jászság Népi Együttes székházában. Az előadáson táblaképekkel illusztrálják a főhős kalandjait. 

Augusztus 7-én a Folkforgatag nevű gálaműsor első részében a Magyar Állami Népi Együttes műsorát láthatja a közönség Tánckánon - Hommage a Kodály Zoltán címmel a szabadtéri színpadon. A program második részében a jászberényi Jártató Ifjúsági Táncegyüttes előadásán kívül külföldi együttesek gálaműsorát tekinthetik meg a látogatók szintén a Szabadtéri színpadon. A fellépő együttesek Bolíviából, Kolumbiából, Törökországból, Ecuadorból, Indonéziából érkeznek.

Szűcs Gábor a programok közül kiemelte, hogy augusztus 9-én a Táncképek című gálaműsor első részében a Jászság Népi Együttes előadását láthatják az érdeklődők a szabadtéri színpadon. A második részben tartják a Fölszállott a páva gálaműsort, amelyben láthatóak lesznek a népszerű televíziós vetélkedő gyermek és felnőtt táncosai, zenészei, énekesei. A fesztivál keretében augusztus 9-én a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főtemplomban Folkmisét tartanak, amelyen a moldvai és gyimesi csángókon kívül részt vesznek a külföldi nemzetek és a jászsági csoportok képviselői is.

Augusztus 11-én a Főtér színpadon a Viszontlátásra Jászberény című gálaműsorban erdélyi hagyományőrző táncosok, zenészek, külföldi együttesek lépnek fel, közreműködik a Jártató Ifjúsági Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes , a Jászberényi Hagyományőrző Egyesület és a Zagyva banda.

A rendezvény idején koncertekkel, táncházzal, kiállításokkal, népi gyermekprogramokkal várják a látogatókat. Augusztus 7. és 11. között az Ízek utcáján és terén gasztronómiai különlegességekkel, pálinka- és bormustrával, sörkülönlegességekkel várják a látogatókat.

Augusztus 8-tól 10-ig a Szikra Galéria és Étteremben rendezik meg a VI. Kárpát-Haza Magyar Konferenciát és Üzletember Fórumot a Csángó Fesztivál Alapítvány szervezésében. A rendezvény célja, hogy a Kárpát-medence és Moldva gazdasági és kulturális civil szervezeteivel összefogva hatékonyabban tudják szolgálni az őshonos kisebbségek szülőföldön maradását. Emellett kiállításokkal várják az érdeklődőket. Fellép többek között a Fricska Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes ifjúsági csoportja és a Jászfényszarui Szűcs Mihály Huszárbandérium.

 

 

NetLand