Napkeleti Hermész

Az ELTE zenei együttesei a Zeneakadémián

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara ad hangversenyt március 25-én Kovács László vezényletével a budapesti Zeneakadémián. Az esten, amelyet abból az alkalomból adnak, hogy Kovács László tíz éve van az együttes élén, Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye és Rossini Stabat Mater című műve hangzik el Louisa Staples hegedűművész, Horti Lilla szoprán, Schöck Atala alt, Boncsér Gergely tenor és Hámori Szabolcs basszus közreműködésével.

Az egyetemi ének- és zenekar nem hivatásos együttes, tagságát jelenlegi és egykori egyetemi hallgatók, oktatók alkotják. Repertoárjukon barokk, klasszikus, romantikus és kortárs művek, a cappella kórusművek, oratóriumok, versenyművek, szimfóniák egyaránt szerepelnek, de szívesen kalandoznak a könnyűzene és a komolyzene határterületeire is. Hivatásuknak tekintik a 20. századi zene kiemelkedő szerzői, köztük Bartók és Kodály műveinek tolmácsolását, de repertoárjukból nem hiányoznak a kortárs, elsődlegesen magyar szerzők alkotásai sem. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkarának és Egyetemi Koncertzenekarának művészeti vezetője Kovács László karmester.

 

 

 

 

NetLand