Napkeleti Hermész

Gilbert Varga és Bogányi Tibor

A magyar származású Gilbert Vargát (1952) szerződtették jövő évtől a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) vezető karmesterének három évre az együttest immár nyolcadik éve vezető rezidens dirigens, Bogányi Tibor mellé.

Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója az eseményen korszakváltásnak nevezte a dirigens szerződtetését a zenekar életében, egyúttal azt a Kodály Központ átadásának jelentőségéhez hasonlította. "A magyar zenei életben egyedülálló módon egy társulatot két művészeti vezető irányít egyenrangúan, egymásban megbízva és kölcsönösen együttműködve" - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a PFZ "szakmai innovációból ismét példát mutat". 

Gilbert Varga az eseményen Mario Vargas Llosa, Nobel-díjas perui író szavait idézve arról beszélt, hogy az élet nehézségeit jelképező forgószél fölé kizárólag a művészet "tarthat esernyőt". A dirigens szólt arról is, hogy saját magát sokkal inkább tekinti a kreatív művészet szolgálójának, mint alkotónak.     

Gilbert Varga Londonban született karmester a külföldre emigrált legendás magyar hegedűművész, Varga Tibor fiaként először hegedűművésznek készült, majd a karmesteri pulpituson találta meg "méltó helyét". Korábban a Philharmonia Hungarica és a Baszk Szimfonikusok, jelenleg pedig a Taipei Szimfonikusok vezető karmestere. Dolgozott a malmöi és a stuttgarti szimfonikusok első állandó vendégkarmestereként, valamint szintén vendégkarmesterként a világ legkiválóbb együtteseit dirigálja az Egyesült Államoktól Tajvanig

Bogányi Tibor a társulati ülésen úgy vélekedett: a PFZ "egy fantasztikus maestro, egy partner" leszerződtetésével tud tovább fejlődni a következő három évben. Egyúttal örömének adott hangot, hogy a tapasztalt, a zenekart "iszonyatos virtuozitással" kezelő karmester vélhetően olyan teljesítményt hoz majd ki az együttesből, amelyet ő "lehet, hogy nem is tudna". "Még több olyan produkciót tudunk majd így adni a közönségünknek, amelyek egyenesen Berlinben vagy Londonban is elképzelhetőek" - mutatott rá Bogányi Tibor, aki szerint Gilbert Varga Pécsre szerződtetése egyúttal új szemlélet érkezését is jelenti. Morvay Ágnes, a PFZ művészeti tanácsának elnöke egyebek mellett közölte: a zenekar a két dirigens együttműködéséből csak profitálhat, ugyanis "Gilbert Varga tapasztalata, letisztult, konkrét hangzásképe és ennek megvalósítására törekvő művészeti munkája mellett ott van Bogányi Tibor tehetséges, fiatalos személyiségének lendülete is".    

 

 

NetLand