Napkeleti Hermész

Kolozsvári Magyar Opera rendezvénysorozata

Kiállítással és könyvbemutatóval kezdődött el vasárnap a Kolozsvári Magyar Opera Számvetés - 100 év magyar zene Kolozsváron című rendezvénysorozata, amelyen a hangversenyek mellett műhelybeszélgetés is várja majd a közönséget. A programsorozat első rendezvényén, A kolozsvári magyar zene 100 éve című kiállítás megnyitójával egybekötött könyvbemutatón Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész Eisikovits Miksa magyar költők verseire szerzett dalait adta elő. A tárlat mások mellett Végh Sándor kamarazenész és a Kolozsváron tanult Kurtág György kétszeres Kossuth-díjas magyar zeneszerző életútját mutatja be. Laskay Adrienne, a tárlat kurátora elmondta: azt szerették volna megmutatni, hogy mostoha körülmények között is lehet dolgozni és alkotni, s emléket akartak állítani azoknak a művészeknek, akik ezt a hazájukban maradva tették. 

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója kiemelte: a rendezvénnyel arra akarják felhívni a figyelmet, hogy "mi mindent végeztek el elődeink az első világháborús nagyhatalmi döntések után", milyen "hihetetlen fontos zeneszerzőink" voltak, akik bizonyos időszakokban akár meghatározták a világ zenei életének a stílusát. Az igazgató példaként említette Ligeti Györgyöt, aki élete végéig azt vallotta, hogy számára Kolozsvár a legkedvesebb város, pedig végigjárta a világ nagy zenei központjait.

A fesztivál kiállításon és könyvbemutatón mutatja be a legnevesebb szerzőket és előadókat, műhelybeszélgetésen idézi föl az eltelt száz év fontos magyar zenei közösségeit és eseményeit, az Opera művészei pedig két reprezentatív hangversenyen 21 alkotást szólaltatnak meg az elmúlt száz év szimfonikus és kamarazenei repertoárjából.

 

 

 

NetLand