Napkeleti Hermész

A magyar dráma napján Caligula helytartója

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire és új művek születését ösztönözzék.

Székely János Caligula helytartója című drámájának bemutatójával ünnepli a Nemzeti Színház pénteken, a magyar dráma napját. A darabot Szász János rendezésében, Trill Zsolt és Horváth Lajos Ottó főszereplésével tűzik műsorra. A Gyulai Várszínházzal közös produkcióként létrehozott előadást júniusban láthatta először Gyulán a közönség.

A darab ősbemutatóját negyven évvel ezelőtt Harag György rendezésében tartották a Gyulai Várszínházban. Az előadásban kellékesként, asszisztensként vett részt és játszott is Szász János rendező, aki a nemzeti színházbeli premierje előtt elmondta, hogy fontos élmény volt számára a 40 évvel ezelőtti előadás. "Ez volt az én egyetemem, Harag György-egyetemre jártam, és ott tanultam meg mindent, amit meg lehet tanulni. Például arról, hogyan dolgozik az ember színészekkel, és hogyan fog neki egy darabnak, hogyan elemez" - mondta, hozzátéve, hogy a mostani előadás komolysága, hangvétele szeretne méltó lenni az ősbemutatóhoz. A darab egy olyan emberről szól, akinek hatalma van. Petroniusról, akinek hatalma és küldetése van, be akar vinni egy szentélybe egy szobrot, valamint egy másik emberről, Barakiásról, aki olyan kapukat nyit meg előtte, hogy megváltoztatja ezt a döntését.

Trill Zsolt színművész arról beszélt, hogy az általa alakított figura, Petronius hasonló utat jár be, mint egy színész az életben. "A színházról szól minden, az egész élet a színházról szól, csak figyelmesnek kell lennünk és ezt színpadra kell raknunk" - mondta, hozzátéve, hogy a Caligula helytartója tökéletesen megírt, csodálatos anyag.

 

 

 

NetLand