Bár tudnám, hová
Szivárvány

Keszthelyi Táncpanoráma 2018

A Duna Táncműhely, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Szegedi Kortárs Balett sikerprodukcióival, valamint fotókiállítással, tánctörténeti előadással és táncházzal várja az érdeklődőket szeptember 13. és 15. között a 16. Keszthelyi Táncpanoráma. Az idei fesztivál programjába négy olyan előadást válogattak be, amelyek minden alkalommal nagy sikert aratnak a Nemzeti Táncszínházban. A Szegedi Kortárs Balett Sztravinszkij-estjét (Menyegző, Tavaszi áldozat) hozza el a Balaton Színházba, a Duna Táncműhely Álom, álom kitalálom, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes pedig Kiegyezés című előadásával érkezik Keszthelyre. 

A háromnapos fesztivál kísérőprogramjai közé tartozik a 30 éves Szegedi Kortárs balett elmúlt évtizedeit megörökítő fotógráfiákból nyíló tárlat 30 év - 30 kép címmel, Lakatos János koreográfus és táncpedagógus Tánc és kreativitás című előadása, valamint a hagyományőrző táncegyüttesek részvételével zajló táncház.

A Keszthelyi Táncpanoráma a Balaton Színház 2002-es átadása óta kínál az őszi hónapokban tartalmas kikapcsolódási lehetőséget a tánc szerelmeseinek. Az elmúlt évek alatt a város egyik meghatározó kulturális eseményévé vált a rendezvény, amely a táncművészet kiemelkedő társulatait vonultatja fel több - néptánc, táncszínház és modern balett - műfajban. A rendezvénysorozat a Nemzeti Táncszínház és a keszthelyi Balaton Kongresszusi Központ és Színház közös szervezése.

(MTI)

 

 

 

NetLand