Bár tudnám, hová
Szivárvány

Redoute 185.

Időszakos kiállítással emlékeznek meg a Pesti Vigadóban arról, hogy az épület elődje, a Redoute 185 évvel ezelőtt nyílt meg. 

A pesti klasszicista építészet egyik csúcsteljesítményét jelentő és a városképet alapvetően meghatározó Redoute 1833. január 13-án nyílt meg. A Pollack Mihály tervei alapján megszületett épület rövid idő alatt a város kedvelt társasági és kulturális helyszíne lett, emellett népszerű hangversenyterem, ahol fellépett többek között idősebb és ifjabb Johann Strauss, Joseph Lanner és Liszt Ferenc.

1840-ben a Pesti Műegylet szervezésében a Redoute-ban rendezték meg az első magyarországi kortárs képzőművészeti kiállítást, majd 1848-ban az első népképviseleti országgyűlést is. Az épület mindössze tizenhat évet élt meg, hiszen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során Buda ostromakor megsemmisült.

.Tizenhat év eltörpül egy nemzet történelmében, de elég ahhoz, hogy megváltoztassa azt. A tárlat célja bemutatni az épületet, valamint hírt adni egy-egy kiemelt programjáról, amelyet fotókon, a korabeli pesti újságok oldalain, báli ruhákon és itt játszott zenei tételeken keresztül idézünk meg. A Redoute 185. kiállítás - amely szorosan kapcsolódik a hatodik emeleten található, Pesti Vigadó Idővonal című állandó épülettörténeti kiállításhoz - ingyenesen tekinthető meg a Pesti Vigadó Fogadóterében az épület nyitvatartási idejében február 4-ig.

(MTI)

 

 

 

NetLand