Bár tudnám, hová
Film

Spanyol Filmhét 2017

Tizenkét új játékfilm: vígjátékok, drámák, thrillerek, köztük Goya- és Gaudí-díjas alkotások várják a látogatókat a Spanyol Filmhéten október 17. és 22. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban.   Az Uránia mozi közönsége a vásznon olyan sztárokkal találkozhat, mint Emma Suárez, Carmen Machi, Mario Casas vagy Luis Tosar, az október 17-i nyitóeseményen, A sakkozó című, Budapesten forgatott alkotás vetítésén pedig az alkotók közül is többen - Marc Clotet és Lionel Auguste színészek, valamint a rendező, Luis Oliveros - jelen lesznek.

A Spanyol Filmhét egy látványos történelmi mozival nyílik: A sakkozó a 2. világháborút megelőző vészterhes években, valamint a háború idején játszódik: hőse, a spanyol sakkbajnok beleszeret egy francia újságírónőbe, és segítségével Franco rezsimje elől Franciaországba menekül. De ott is utoléri a történelem: a nácik börtönbe zárják, amit a sakk segítségével próbál túlélni.

A mustra egy vígjátékkal és egy thrillerrel folytatódik. A Váratlan nyeremény rendezője, Nacho G. Velilla a komédiák specialistája; új filmjének alapproblémája ismét pikáns. Egy kisváros lakóira rámosolyog a szerencse: többen nyernek a lottón, a nyertes szelvényt azonban a szerencsés férfiak a helyi bordélyházban vásárolták, és ezt az asszonyok semmiképp nem tudhatják meg.

A katalán származású Oriol Paulo filmje, A láthatatlan vendég csavaros thriller és izgalmas krimi egyben: a népszerű Mario Casas egy vállalkozót alakít benne, akit szeretője megölésével vádolnak, és bár a körülmények egyértelműen ellene szólnak, a film úgy ér el a végső csattanóig, hogy közben többször is megingatja a nézőt ítéletében.

A Gyereket várunk című komédia rendezője Juana Macia, aki harmadmagával képviseli a válogatásban a női rendezőket. Témaválasztásának középpontjába nem először kerül a gyerekvállalás problémája. Ebben a filmjében egy negyvenhez közeledő, gyermektelen párt ismerhetünk meg, akiknek az utódnemzés tovább nem halogatható szüksége forgatja fel az életét. Különös identitási kérdéseket vet fel A következő bőr című thriller, Isaci Lacuesta és Isa Campo alkotása. A történet a ködös Pireneusokban, egy kis faluban játszódik, ahol váratlanul előkerül az évekkel ezelőtt eltűnt, 17 éves Gabriel. Visszatér szüleihez, ám emlékezetkiesése őket is elbizonytalanítja, valóban a fiukat kapták-e vissza.

A pálmafák a hóban Spanyol-Guinea háború utáni húsz évéről és függetlenné válásáról mesél egy szerelmi történeten keresztül. A több Goya-díjjal jutalmazott film főszerepében ismét Mario Casas látható.

A Késő harag az elsősorban filmszínészként ismert Raul Arévaló első nagyjátékfilm-rendezése, melyet máris számos díjjal jutalmaztak. A drámába oltott thriller főszereplője José és Curro. Utóbbi börtönben ül egy rablás miatt, amelynek során bandája egyik tagja megölte José apját és barátnőjét. Currót, amint a börtönből kiszabadul, José arra kényszeríti, hogy együtt induljanak megkeresni a hajdani gyilkost.

A Beszélnünk kell róla című David Serrano-vígjáték hősnőjének "volt" férjével gyűlik meg a baja: Jorge munkanélküli, egy omladozó lakásban él, és még nem tette túl magát a szakításon - hogyan lehetne kíméletesen rávenni a válásra?

Carlos Therón rendezése, A te érdekedben három lányos apa története, akik csemetéi fura kapcsolatokban élnek. Az apák (Javier Cámara, Jose Coronado, Roberto Álamo) elhatározzák, nem hagyják lányaik életét kisiklani.

A szívvel, humorral és szociális érzékenységgel teli női filmeket képviseli az argentin származású Marina Seresesky alkotása, a Nyitott ajtó Carmen Machi főszereplésével. Szép és karcos történet az anyai érzésről és a gondoskodásról, amely három prostituáltban ébred fel, amikor egyik váratlanul elhunyt társuk kislányát kell gondozásba venniük.

A Száz év megbocsátás című thriller egy különös valenciai bankrablás története, amelyben a tét jóval nagyobb, mint néhány millió euró, a 314-es széf ugyanis olyan kompromittáló adatokat tartalmaz politikusokról, amelyek nyilvánosságra kerülésébe az egész ország beleremeghet. A banda tagjainak megszemélyesítői közt látható napjaink egyik legnépszerűbb spanyol férfiszínészét, Luis Tosart és Raúl Arévalót is.

Az utolsó napra egy szívmelengető, szép történetet tartogatnak a filmhét szervezői, Az olajfa című Icíar Bollaín-alkotást. Az Anna Castillo által megszemélyesített Alma a történet szerint imádja nagyapját, aki évek óta nem beszél, és az állapota egyre csak romlik. A lány bármit megtenne, hogy megörvendeztesse, ezért Németországba utazik, hogy megtalálja azt az olajfát, amit az elszegényedett család 12 évvel korábban az öreg akarata ellenére eladott.

A budapesti Cervantes Intézet és Spanyol Nagykövetség közös szervezésében megvalósuló Spanyol Filmhét minden filmjét egyetlen alkalommal, eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

(MTI)

NetLand