Napkeleti Hermész

Egykori villájában

Koszorúzással, kertlátogató túrával és koncerttel emlékeztek pénteken Dohnányi Ernőre egykori villájában a budapesti Széher úton, a zeneszerző születésének 140. évfordulója alkalmából. A jelenleg magánkézben lévő épület falán látható emléktáblánál a Zeneakadémia rektora, Vigh Andrea helyezett el koszorút, emlékezve az intézmény egykori igazgatójára. Beszédében elmondta: a kulturális élet szereplőinek kötelessége, hogy a nemzet nagyjainak minden jeles évfordulójára, életének minden meghatározó helyszínére, ránk hagyott munkásságának minden sorára, minden taktusára szigorú rendszerességgel emlékezzen. Felidézte, hogy a kortárs értelmiségi elit szellemi otthonra talált Dohnányi zene-szalonjában és a mesterien megtervezett kertben.

"A Zeneakadémia igazgatója és professzora nem egyszer e lakásban tartotta óráit legendás osztályának. Fischer Annie, Anda Géza, Zempléni Kornél, Böszörményi-Nagy Béla, Földes Andor, Solti György e házban kapott életre szóló útravalót az alkotóművésznek, előadóművésznek egyformán zseniális Dohnányi Ernőtől" - mondta. Vigh Andrea köszönetet mondott Ruttkay Zsófiának, a Dohnányi Kert Egyesület elnökének, aki a hely eredeti szellemiségének megőrzésével új igazodási pontot, kutatási területet helyezett el a magyar zenetörténet térképén. A koszorúzás után a jelenlévők egy exkluzív koncert részesei lehettek. Bár tartottak már korábban is vezetést a villában, valamint kerti koncerteket is, Dohnányi dolgozószobájában még soha nem volt hangverseny ilyen formában. Az esten felléptek a Zeneakadémia három generációból való művészei, köztük Dohnányi zongorás életművének egyik legelhivatottabb tolmácsolója, Prunyi Ilona és állandó kamarapartnere, Banda Ádám, valamint a hallgatókból álló Soós Vonósnégyes. Az est zárásaként a vendégeket Alföldy Gábor tájépítész, kerttörténész, a Dohnányi Kert Egyesület alapító tagja vezette körbe a villában és a hozzá tartozó kertben. A látogatók megnézhették a kutatása révén előkerült, eddig nem publikált dokumentumokat, a villa és a kert eredeti tervrajzait, korabeli fényképeket. 

Dohnányi 1925-ben, több sikeres hangversenykörút után döntött úgy, hogy saját otthont keres maga és háromgenerációs családja számára. Orvos barátja, Manninger Vilmos hívta fel a figyelmét a saját házával szomszédos telekre, amelynek szépsége, gazdag növényzete és a kis tó rögtön megragadta a zeneszerző-zongoristát. Az egyedi kialakítású villa tervezésével Gyöngyöshalászi Takách Bélát bízta meg, a kertet Solty László okleveles műkertész tervezte. A jubileumi ünnepséget a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Dohnányi Kert Egyesület szervezte.

(MTI)

 

 


NetLand