Bár tudnám, hová
Szivárvány

Jókai-konferencia

Jókai-konferenciát tartanak december első hétvégéjén a balatonfüredi Városi Múzeumban, a kétnapos irodalmi seregszemle témája az író novellisztikája. Tóbiás Krisztián,a rendezvényt szervező Tempevölgy Folyóirat főszerkesztője, elmondta, hogy míg Jókai regényei széles körben ismertek, addig számos kevésbé olvasott novellája van, ezért tartják fontosnak a szakemberek, hogy közülük minél többet megismertessenek és megőrizzenek az utókor számára. Jókai Mór regényeit archaikus nyelvezetük miatt nehezen értik a mai fiatalok, novellái azonban terjedelmük és nyelvhasználatuk miatt is könnyebben értelmezhetők. 

A konferencián mások mellett Eisemann György, Fried István és Szajbély Mihály tart előadást, az elemzett novellákat a Tempevölgy Folyóirat adja ki a 25 írást tartalmazó, A Balaton Vőlegényei című kötetben, amelyhez kapcsolódóan jövőre a konferencia előadásairól szóló tanulmánykötet is napvilágot lát. Ezen kívül bemutatják a tanácskozáson a tavalyi Kisfaludy-konferencia tanulmánykötetét is. A novelláskötet címadó írása, A Balaton Vőlegényei, egy balatonfüredi legendán alapszik, miszerint a Balaton mindig is megkövetelte áldozatait. Az idei konferencia a negyedik abban a 2005-ben útjára indított sorozatban, melyet hosszabb szünet után, 2012-ben a Tempevölgy folyóirat és Balatonfüred városa közösen szervez kétévente. A tanácskozás nyitott a nagyközönség számára - fűzte hozzá. 

(MTI)

 

 

 


NetLand