Napkeleti Hermész

A magyar dráma napja 2016-ban

Előadásokkal, díjátadókkal, nyílt nappal és más különleges programokkal várják a közönséget országszerte és a határon túl is a színházak a magyar dráma napján, szerdán, illetve a hétvégén. A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.

A Nemzeti Színházban szombaton nyílt napot tartanak, amelyen a magyar dráma napja alkalmából felolvasószínházi bemutatóra várják a közönséget: Kiss Csaba Főnyeremény című darabját a szerző rendezésében mutatják be, majd közönségtalálkozót is tartanak. A nagyszínpadon este a Csongor és Tünde ingyenes előadása látható, amelyet látássérültek számára is élvezhető módon, narrálással mutatnak be. Az érdeklődők a délután folyamán bepillanthatnak a produkció felújítópróbájába, és az előadáshoz kapcsolódva Pintér Szilvia színházpedagógus játékos foglalkozást is tart fiataloknak. A nyílt napon a Tóth Ilonka című darab közelgő bemutatójához kapcsolódva a darab írójával, Szilágyi Andorral, a címszereplő Waskovics Andreával, Vidnyánszky Attila rendezővel és Dózsa László színművésszel is találkozhat a közönség egy beszélgetésen. 

A Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: szerdán délután adják át a Szép Ernő-díjat. A magyar dráma napján adják át a Színikritikusok Díját is, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe adományoz az előző évad legjobbjainak. A Budapest Bábszínházban tartott gálaesten adják át idén a Színházi Dramaturgok Céhének elismerését is, amelyet 1998 óta az évad legjobb magyar drámájának ítélnek oda. A díjat Esterházy Péter Mercedes Benz című műve nyerte el, és Esterházy Gitta, a júliusban elhunyt író özvegye veszi át szerda este. A történelmi revüt, amelyet a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írt Esterházy Péter, és amelyet csak jövő januárban mutatnak be Pozsonyban, a magyar dráma napja alkalmából vasárnap felolvasószínházi formában műsorra tűzi a Vígszínház. A Terminal Workhouse és az Átrium Film-Színház szerdán közös ősbemutatót tart. A Bábelna - Keleti nyitás című kulturális ajándékkosár Tasnádi István színdarabja alapján készült. A Bethlen Téri Színházban sorozat indul, amelyben Kováts Kriszta és Nyáry Krisztián Magyar flódni című zenés irodalmi előadását játsszák VII. kerületi középiskolás tanulóknak. A sorozat első előadása pénteken látható a magyar dráma napja alkalmából, tisztelegve ezzel a magyar irodalom kiemelkedő szerzői és műveik előtt.

A szeptember 21-i magyar dráma napja köré szervezte a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a 8. dráMA kortárs színházi találkozót. A székelyföldi városban szeptember 19. és 24. között zajló találkozón, amelynek fő feladata a kortárs színházi folyamatok elemzése, 12 előadást láthat a közönség. A rendezvényen az egyik legnépszerűbb erdélyi magyar drámaszerző, Székely Csaba Bánya-trilógiájának két részét is láthatja a közönség. A Bányavakságot a sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Színház és az Osonó Színházműhely közösen mutatja be, a Bányavirágot a nagyváradi Szigligeti Színház játssza Hunyadi István rendezésében. Székely Csaba másik két művét is bemutatják: a Szeretik a banánt, elvtársak? című előadással a finnországi European Theatre Collective társulat vendégszerepel, a román-magyar együttélést boncolgató MARÓ című produkciót pedig a marosvásárhelyi Yorick Stúdió adja elő.

A kolozsvári, a marosvásárhelyi és a csíkszeredai színház is megünnepli Erdélyben a magyar dráma napját szerdán.  A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a tíz éve elhunyt Sütő András íróra emlékezik. A Kolozsvári Állami Magyar Színház egyéjszakás drámaírói műhelyt tart szerdán, és az éjszaka született írásokat másnap délután felolvassák a színház színészei. A csíkszeredai Csíki Játékszín pedig a Szemenszedett igazság című bűnügyi komédiát játssza Parászka Miklós rendezésében.

(MTI)

 

 

NetLand