Világok virágok

Megváltó szavak

Szavak, szavak, szabadító szavak, 

Ó, hányszor, hányszor ócsároltalak! 

Hogy kongók vagytok, üresek, szegények, 

Hogy nem éri be veletek a lélek. 

Szavak, szavak, szabadító szavak,

Én most tőletek bocsánatot kérek.

 

Mert sokszor, sokszor megváltottatok, 

Magam fölé felmagasztaltatok, 

Bűnből, világból kiemeltetek, -

Mert külön lélek zengő lelketek,

És zengéstekből külön élet támad, 

Hadat izenve kínnak és halálnak.

 

Szavak, szavak, szabadító szavak, 

Ó, hányszor, hányszor ócsároltalak! 

Pedig hurcolni ilyen életet

Csak szavak szent mámorában lehet. 

S be nagy dolog kimondani a szót, 

A kellőt, illőt, épp-odavalót, 

Pótolhatatlant és páratlan-egyet, 

Melyet az Isten csak nekem teremtett, 

Melynek gyökere földi szenvedés, 

És földi szenny, és földi szerelem, 

De koronája csillagokig ér,

És benne zúg a világegyetem.

 

S ha kimondottam a megváltó szót, 

A magamat és mást szabadítót,

Az égig zengőt: mily komor öröm 

Világok felett állni vele fönn,

S egy szürke élet-foszlányt fénybe szőve, 

Mint örök-égő csóvát vetni le

A hegytetőről a múló időbe.

 

 

 

NetLand