Bár tudnám, hová
Szivárvány

A délvidéki irodalom a középpontban

A délvidéki Aracs című kulturális folyóirat lesz a főszereplője a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által rendezett Élőfolyóirat című sorozat következő előadásának március 3-án a budapesti Műcsarnokban. A csütörtöki est házigazdája a tizenöt éve megjelenő lap főszerkesztője, Bata János költő, műfordító. A folyóirat alkotóinak műveiből Tallián Marianne és Szélyes Imre színművész olvas fel, közreműködik továbbá Petrás Mária Prima Primissima-díjas népdalénekes, iparművész, Gyurkovics Hunor művészeti szerkesztő, Gubás Ágota olvasószerkesztő, valamint a folyóirat alapítója, Gubás Jenő. 

A negyedévente megjelenő közéleti folyóirat célja - az alapítók megfogalmazása szerint - a magyarság "széttépett szálainak összekötése", valamint a jószomszédi viszonyok ápolása a környező népekkel. Ennek érdekében kapcsolatokat keresnek Magyarország és a Kárpát-medence értelmiségének képviselőivel. Az Aracs "létjogosultságát - a többi vajdasági folyóirattól eltérően - cselekvő kulturális elkötelezettsége indokolja" - olvasható a folyóirat internetes oldalán.

A lapot - amelynek első száma 2001. augusztus 20-án jelent meg - az Aracs Társadalmi Szervezet adja ki. A szervezet és a lap a bánsági pusztában álló, 13. századi romtemplomról kapta a nevét. Ez az egyik legkorábbi építészeti emlék a Vajdaságban. Az Élőfolyóirat keretében korábban a székelyföldi és a kárpátaljai irodalmat, valamint a Tokaji Írótábort, illetve Tőzsér Árpád Kossuth-díjas és Tamás Menyhért József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő művészetét mutatták be. Mezey Katalin Kossuth-díjas írónő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője a rendezvénysorozatról korábban azt mondta: a sorozat lehetőséget ad egy-egy kortárs alkotó vagy irodalmi folyóirat budapesti közönség előtti élő bemutatkozására.

(MTI)

NetLand