Bár tudnám, hová
Zene

Lélekkoncert

A "szemlélődő magyar szellem" két nagy alkotója, Hamvas Béla és Weöres Sándor emlékének ajánlja Lovász Irén Groove & Voice Triója pénteki koncertjét a Müpa Fesztiválszínházában. Az énekesnő 2006-ban Gyógyító hangok címmel indított el egy lemezsorozatot, melyből eddig két korongot tett az asztalra (Égi hang és Belső hang címmel) - mostani koncertje, a Hangtájkép a Belső hang újraértelmezéseként jött létre. 

A programot először a 2012-es Soundscape-Landscape fesztiválon adta elő Horvátországban, azzal a célkitűzéssel, hogy a zenei harmóniák eszközeivel hozza felszínre a természet őselemeinek bennünk szunnyadó energiáit. Lovász Irén mágikus énekét a Voces Aequales énekegyüttest alapító billentyűs-énekes Mizsei Zoltán és a világ legjelentősebb ütőhangszeresei közt számon tartott Horváth Kornél kíséri. Az egykori Trio Stendhal-tag, aki ütősként szerzett világhírnevet, ezúttal a fiatalon tanult hangszerén, altfuvolán is játszik, sőt előkerül majd a hang néven ismert, svájci fejlesztésű idiofon hangszer is, amely alakját illetően egy repülő csészealjra hasonlít, hangképzését illetően pedig a karibi szigetvilág zenéjéből ismert, homorú stíldob, azaz steel drum "kifordított" változata.

Lovász Irén szerint "a Hangtájkép egy külső-belső utazás, a külső-belső természet tájain. Az emberről elmélkedünk a teremtett világban, s az emberi természetet fürkésszük a természeti környezetben. Magyar népdalok mellett így kerültek más népek zenei motívumai és Weöres Sándor sorai erre a lemezre" - idézik az ajánlóban. Lovász Irén húsz éve robbant be az akkoriban még csak éledező magyarországi világzenei életbe, dolgozott az India-kutató Hortobágyi Lászlóval, turnézott Snétberger Ferenc gitárművésszel és a Makám együttessel, folkfesztiválok vendége volt Walestől Finnországig. Úgy tartja, az archaikus magyar népdalok felszínre hozzák a bennünk szunnyadó energiákat. Az énekesnővel a színpadon kívül egyetemi előadóként is találkozni - doktori disszertációját a népi imádságokban megjelenő szakrális kommunikáció elemzéséről írta, a Waldorf-képzésben az ő útmutatásával oktatják a magyar népdalokat és a népszokások költészetét.

(MTI)
NetLand