Bár tudnám, hová
Szivárvány

A magyar szentek a középpontban

Magyar és magyarországi szentekről szóló alkotásokat várnak a 2016. márciusában kezdődő VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléra a szervezők. A kiállítás tematikáját részben az 1700 éve született Szent Mártonra való emlékezés indokolja. Emellett fontos szempont volt az is, hogy a magyar és magyarországi szentek és boldogok évszázadokon keresztül Magyarország egyik legfontosabb kapcsolódási pontjai voltak az európai kultúrához, "egyfajta láthatatlan diplomáciai hálózatot biztosítva Skóciától Bizáncig, Portugáliától Lengyelországig" - olvasható a kiállítást szervező Kecskeméti Katona József Múzeum közleményében.

A kiállítást a kecskeméti Cifrapalotában rendezik meg 2016. március 26. és május 29. között. A művek beadásának határideje előreláthatóan 2016. február első hetében lesz, a pontos helyszíneket és időpontokat januárban közlik a szervezők a Kecskeméti Katona József Múzeum honlapján, emailben és a Facebookon. A szervezők műfaji és technikai megkötések nélkül várják az alkotásokat, animációs filmmel, ruhával, táblaképpel, videoinstallációval egyaránt lehet jelentkezni. A kiállításra beadott grafikai jellegű műveket csak megfelelően keretezve fogadják el. Installáció jellegű művek esetében a kiállíthatóság technikai feltételeit az alkotónak kell biztosítania. A várhatóan nagyszámú jelentkező miatt minden alkotó csak egy munkával pályázhat. Sorozat esetében a zsűri fenntartja a jogot annak szétbontására, ha az tartalmilag lehetséges.

(MTI)

NetLand