Bár tudnám, hová
Színház

Virágvasárnap együtt mindnyájan

Csete György Kossuth-, Ybl- és Prima Primissima díjas építőművész és felesége Csete Ildikó textilművész munkásságát bemutató kiállítás nyílt Virágvasárnap együtt mindnyájan címmel Hódmezővásárhelyen az Alföldi Galériában. A tárlat megnyitóján Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke úgy fogalmazott, Csete György – Makovecz Imrével egyetemben – azt vallja, a művészet dolga, hogy az eget összekösse a földdel. Erre minden műfaj, minden eszköz alkalmas, de csak nagyon kevés ember képes - hangsúlyozta Fekete György. Az MMA elnöke kifejtette, hogy Csete Ildikó alkotásainak a textilművészetben nincs előzménye és utánzói sem igen akadnak. Úgy modern és mai, hogy művének minden egyes porcikája létező, a természetből kiválasztott, kihasított.

Az Alföldi Galéria földszinti kiállítótermeiben 25 művészi fotó mutatja be a magyar organikus építészet egyik elindítója, az idén 78 esztendős Csete György a magyarság hagyományaiból táplálkozó munkásságát. A szentesi születésű építész - akit az elmúlt évben a Magyar Művészeti Akadémia a Nemzet Művésze díjjal ismert el - Lechner Ödön és Kós Károly örökségének folytatója. Első jelentős munkája az orfűi Forrásház (1970-74), az organikus építészeti irányzat titokban épült megnyilvánulása, melynek nemcsak művészi fotóját, hanem fából készült makettjét is megcsodálhatják az életműtárlat látogatói. Csete György templomait Halászteleken, Ópusztaszeren és Beremenden barátjával Dulánszky Jenő statikussal és feleségével, Csete Ildikó iparművésszel közösen tervezte. Legjelentősebb alkotásának Debrecen-Tégláskert református templomát tartják. A 2005-ben felszentelt templom felidézi Erdély faszerkezetes építészetét.

Csete Ildikó (1940) textiltervező szintén a magyar kultúra ősi motívumaiból meríti ihletését. A népművészet formavilágának felhasználásával készít használati tárgyakat, gyermekjátékokat, ruhákat, terítékeket és függönyöket. A galériában bemutatott nagyméretű fali textiljein, függönyein, oltárterítőin a természet ihlette formák mellett megjelennek az Ómagyar Mária-siralom, a Halotti beszéd és könyörgés, valamit Szent István intelmeinek sorai, melyekkel a nemzet mitológiáját kutatja.

(MTI)

NetLand