Hullámok

Jonathan Franzen: Amerika kommersz ország

Jonathan Franzen szerint az Egyesült Államok kommersz ország, kevésbé viszonyul tisztelettel az értelmiséghez, mint az európai országok, egyfajta antiintellektualizmus jellemzi. A világhírű amerikai író, a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége erről pénteken beszélt sajtótájékoztatóján.

"Ahogy minden mást, a művészeteket is a népszerűség és a pénz hatja át Amerikában, a mindenáron való szórakoztatás. Persze nem árt, ha egy komoly regény is képes erre, de Európában valahogy nem veszik annyira komolyan ezt a kérdést. Ha sikeres író vagy Amerikában, attól még bőven élheted a saját életed, hiszen évente 400 ezer könyv jelenik meg" - mondta Franzen. Megjegyezte: az amerikai és európai megközelítés különbségét úgy is jellemezhetné, hogy míg náluk Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó lett, Csehországban Václav Havel írót választották köztársasági elnökké. 

Az író kitért arra, hogy 2001. szeptember 11., az Egyesült Államokat ért terrortámadás szörnyű tragédia volt, de az azt követő amerikai narratíva, a háborús következmények olyan helyzetet eredményeztek, amire nem lett volna szükség. "Ott voltam aznap New Yorkban és aztán láttam, mi történik a következő napokban, hetekben, hónapokban, években, hogyan választották újra Bush elnököt 2004-ben, mi történt Afganisztánban és Irakban. Mondom, tragédia Amerikának 9/11, de többen haltak meg aznap autóbalesetben, mégsem erre összpontosították az ország gazdaságát és politikáját" - jegyezte meg Franzen, aki baloldali demokrataként határozta meg magát.

Azzal kapcsolatban is faggatta egy újságíró, hogy mit gondol a mai világ problémáiról. Jonathan Franzen válaszában megemlítette, hogy őt is foglalkoztatja például a globális felmelegedés problémája, de úgy látja, napi szinten inkább azzal kellene foglalkozni, mit tehetünk a saját környezetünkben. "Nincsenek jó ötleteim arra, miként tehetnénk jobbá a világot, ez nem az én feladatom, nekem íróként az összefüggésekkel kell foglalkoznom" - jegyezte meg. Beszélt arról is, hogy nem ért egyet azzal a megközelítéssel, miszerint a nyugati világ okozza a világ problémáit, ugyanakkor a menekültügyi gondok méretének növekedését rendkívül aggasztónak tartja. "Európában ez a probléma sokkal súlyosabb, mint az Egyesült Államok esete a mexikói bevándorlókkal" - vélekedett.

Jonathan Franzen 2001-ben megjelent regényével, a Javításokkal vált világhírűvé, következő regényét, a Szabadságot 2010-ben adták ki Amerikában. A könyvfesztiválra a Diszkomfortzóna című memoárkötete jelent meg magyarul. Művei az amerikai Közép-Nyugaton játszódnak, az író egy-egy család szemszögén keresztül mutatja be a mai amerikai társadalom életét, problémáit.

(MTI)

NetLand